Miskolc története III/1. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)

MISKOLC AZ ORSZÁGOS POLITIKÁBAN

soknak a borsodi levelezője. A lap egyébként folyamatosan közölte a helyi híreket is, melyek elsősorban a megsértett szólásszabadság ügyéhez kapcsolódtak.

118 1839 januárjában már nem véletlenül jelentette Palóczyról a titkosrendőrség, hogy Borsod közgyűlésén az történik, amit ő akar, s ugyanezen elveket képviselte az 1839-40. évi országgyűlésen is. A perbefogásokról egyébként később így emlékeztek meg: „a nemzeti leglényegesebb jussoknak végveszélyt jövendölőleg súlyosan terhesítettek. [A perek nyomán a vármegye rendéi] a nemzet ügye igazságának szellemét, józanon és lelkesen felfogva a törvényes szabadságot bármely külső rettegtetéseknek is fel nem áldozhatónak tekintették, s amazérti vívásuk közben minden alkotmányszerű módokat és eszközöket használandónak tartottak".

119 E követjelentés szavaiban is tetten érhető a rendi-sérelmi oppozícióból immár polgári reformellenzékké alakult közélet helyi megnyilvánulása. 1840 augusztusában fordult meg Miskolcon a börtönből nemrég szabadult Kossuth Lajos, akinek a tiszteletére rendezett fáklyás felvonulás (lényegében szimpátia-tüntetés) jól mutatta a megye ellenzéki csoportjának súlyát, elkötelezettségét. Mint egy kortárs írta Miskolcon Kossuth korábbi lapjaira, elsősorban az Országgyűlési Tudósítások-ra utalva: „a haza fiai e fáklya fényénél egymásra ismernek, [...] a külön érdekek egybeforradtak, a közvélemény kifejezve, s jövőjére érni kezd a hon".

120 Kossuth egyébként a Három rózsa fogadóban szállt meg, és köszöntésére a fentebb idézett Kun Miklós mondott nagy beszédet.

121 Itt említjük meg, hogy Kossuth mellett igazán jelentős eseményt még István főherceg nádor 1847. szeptember 3-i miskolci látogatása jelentett, s a tisztelgő küldöttségben Borsodban is fontos szerepet játszott a jó politikai érzékkel fellépő (nem véletlenül: az országgyűlés csatározásaira készülő) liberális ellenzék. A vármegyeházánál Palóczy „classicus szerkezetű beszédében" sajnálkozott József nádor 1847 elején történt elhunyta fölött, mint hozzátette, ez különösen „e hon átalakulási criticus szakaszában" fájdalmas, Szemere 118 Ld. erről KLÖM VI. passim. 119 SERESNÉ SZEGŐFI A. 1987. 184. p. 120 Idézi: KLÖM VII. 18. p. 121 SZENDREI J. 1911. 272-274. p.