Miskolc története III/1. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)

A KERESKEDELMI ÉLET FÓRUMAI ÉS KÉPVISELŐI

tett ki rájuk." 101 A bizottság és a zsidóság képviselői 1749-ben, majd ezt követően 1755-ben, 1760-ban, 1772-ben és 1778-ban is megálla­podtak ennek a taxának az összegében, amelyet aztán a zsidók számarányának megfelelően törvényhatóságonként felosztottak. Ez megkívánta az országos összeírásokat, az pedig, hogy a türelmi adón kívül fizettek a helyi földesúrnak (a diósgyőri koronaurada­lomnak), a városnak és a vármegyének, de fizették a rájuk eső hadi­adót is, - megkívánta időnkénti helyi összeírásaikat is. A helyi összeírások többnyire neveket tartalmaznak, s azt tüntetik fel, hogy kinek a telkén települtek, addig az országos összeírások már számot adnak a családok vagyoni helyzetéről, foglalkozásukról, s arról is, hogy hol születtek, honnan és mikor vándoroltak Magyarországra. A miskolci zsidók 1744. évi összeírása városi számbavétel volt, s ebből csak a neveket ismerhetjük meg, valamint azt, hogy kiknek a telkén élnek. 1744-ből származik a harmadik görög összeírás, amelyből név szerint 10 kereskedőt tudunk azonosítani. Az ekkori összeírás 14 zsidó kereskedőt tüntet fel, s közülük hatan a Szath­máry, a Fűzi, a Baczonyi, a Szilvásy és az Aszalai portákon élnek. (Négy személy adófizetőként van feltüntetve.) 102 Az 1754. évi országos összeírás azt tudakolta, hogy ki hol lakik, hány gyermeke van, s azok nemek szerint milyen korúak, hány szolgáló tartozik a családhoz és a családfő annak mennyit fizet. A következő kérdés arra vonatkozott, hogy kinek a telkén élnek az adott településen, majd az állatállományt, a bor mennyiségét, a készpénzt, s a kölcsönbe adott pénzek kamatját kellett bevallani. A következő kérdések a fizetett porció nagyságára és a földesúri szol­gáltatások jellegére, annak összegére vonatkoztak. 103 Az összeírás szerint Szirmabesenyőn, Szentpéteren, Lászlófalván, Berentén, Alacskán, Kazincon, Zilizen, Hangácson, Balajton, Nyomárban, Lád­besenyőn, Aszalón, Vámoson, Ónodon, Bábán, Csecsen, Szalontán, Igriciben, Szederkényben, Ernődön, Ládházán, Darócon, Kereszte­sen, Geszten, Nagymihályban, Ábrányban, Nyaradon, Vatán, Csa­bán, Kistokajban, Miskolcon, Irotán, Besenyő Ládon, Szalonnán, 101 FELHŐ I.-VÖRÖS A., 1961. 92. p. 102 B.-A.-Z. m. Lt. LV. 501. III. 695. 1744. 103 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/b. XI. 1. 189. 1754.

Next

/
Oldalképek
Tartalom