Miskolc története III/1. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)

A KERESKEDELMI ÉLET FÓRUMAI ÉS KÉPVISELŐI

üzlethálózat kialakulásának. (Ezek ismeretében lényegesen nagyobb a boltok és kereskedők száma, mint ami az 1828. évi országos öszszeírásból kitűnik. Akkor ugyanis csak a városi, ill. magántulajdonban lévő boltokat írták össze, s azt is kevés körültekintéssel. Az alábbi két összeírásból kitűnik, hogy fontosabb a város piacközponti szerepe is, mint amilyen következtetésre az általuk feldolgozott anyagból Bácskai Vera és Nagy Lajos juthatott.)

87 „A diósgyőri királyi koronauradalom adóinak és bérleteinek bevételi könyve az 1810-1811. katonai esztendőre" címet viselő (latin nyelven fogalmazott) összeírás az a dokumentum, amely Miskolc mezővárosban 61 adó, illetve bérleti „forrást" sorol fel. A települések közötti arányokat (is) mutatja, hogy az uradalomhoz tartozó települések közül Diósgyőr mezővárosban 9, Aranyos (Bükkaranyos) helyiségben 7, Csaba (Hejőcsaba) helyiségben 6, Mezőkövesd és Mezőkeresztes mezővárosokban, valamint Parasznya helyiségben 4-4, Varbó, Radostyán, Bábony, Sajószentpéter helyiségekben 2-2, valamint Muhi és Csüllő puszta alatt felsorolva Ónod városban is kettő ilyen uradalmi tulajdonban lévő, sok személy által használt és sokféle jellegű bérlemény volt. (Görög bérlők csak Miskolcon laktak, viszont a miskolci, diósgyőri, csabai, mezőkövesdi, mezőkeresztesi és ládházi haszonvételeket szintén görögök bérelték. Peszkár Athanáz, Pompery János és Popovics Antal bérlők az ekkor készített elszámolás szerint 23 568 frt-tal tartoztak az uradalomnak. Az ebből keletkezett per - hiszen a bérlők ennek pontosan az ellenkezőjét állították - éveken keresztül elhúzódott.)

88 A kimutatás Miskolcra vonatkozó része tehát „csak" 61 bérleti forrást sorol fel. Ezen belül 41 a szabadkereskedések és különféle boltok száma, s ezek görög, zsidó, kisebb számarányban magyar és német(?) bérlők kezén vannak. A további 20 tételt egyrészt a céhes árulószínek teszik ki, amelyek főleg vásárok idején speciális elárusítóhelyek voltak, akár boltokként is működtek. A csizmadiáknak, a vargáknak, a szabóknak, a fazekasoknak, a gubásoknak, külön a szűrszabóknak, de még a lakatosoknak és a sarkantyúkészítőknek is volt elárusító helye. A felsorolás érdekessége az az öt posztókészítő87 BÁCSKAI V.-NAGY L. 1984. 112. p. valamint a függelék VIII. táblájának adatai. 88 B.-A.-Z. m. Lt. IX. 601. Nr. 267. 3. dob. 1-17. p.