Miskolc története III/1. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)

IPARFEJLŐDÉS

készített Sielinger József üvegesnek, 1773-ban pedig Him Mátyás kovácsmester ezüspálcát Gáspár Jánosnál.

64 A fémművesség mesterségei közül a két legnagyobb létszámú, a lakatos és a kovács jutott el a céhalapításig. A korábbi századokban a lakatosok fegyverművesek és finomabb fémtárgyak készítői voltak. A XVIII. századra a hétköznapi használati tárgyak elkészítése vált elsődleges feladatukká: kengyelvas, zabla, sarkantyú, kulcs, lakat, lóvakaró ect. Komoly jövedelmük származott a csizmapatkolásból, melyet kizárólag ők végezhettek. A régi fegyverművességükből csak a fegyverek alkatrészeinek elkészítése, javítása maradt feladatuk. A kovácsok jelenléte felbecsülhetetlen volt Miskolc életében is, hiszen nélkülük a gazdálkodás megbénult volna. Szolgáltatásaik a szőlőművelés, a földművelés eszközeinek készítésétől, javításától, a nehéz vasalásokon, a szögeken túl a patkó előállításáig és felveréséig kiterjedtek. A kovácsok attól függően, hogy hol dolgoztak, igen eltérő jogállásúak voltak. A mesterek közel fele céhes iparos volt és a maga műhelyében dolgozott. A város és az uradalom konvenciós kovácsokat foglalkoztatott a városi és az uradalmi kovácsműhelyekben. Korszakonként változó számban jelen voltak a cigány kovácsok, akik alkalmi műhelyeikben, munkagödreikben szöget, fúrót készítettek és csizmát patkoltak titokban a lakatosoktól félve, hogy felfedezik tiltott tevékenységüket, amelyet csak a céhes lakatosok végezhettek. A lakatosok 1746-ban érték el, hogy a városi tanács szigorú büntetés terhe alatt véglegesen eltiltotta a cigányokat a csizmapatkolástól.

65 A fa- és fafeldolgozó ipar színvonalára nagymértékben rányomta bélyegét az, hogy a város piac- és vásárkörzete lakosságának háziipar tevékenysége nagyon jelentős volt. A bőséges nyersanyagkészletek lehetővé tették, hogy a lakosság legszükségesebb faeszközeit, bútorait maga készíthesse és a lakóépületek tetőszerkezetét összeállítsa. A faiparban meglehetősen későn szerveződtek céhek. Először a bodnárok, majd a század végén az asztalosok alapítottak céhet. Miskolc és környéke az ország jelentős bortermő vidékének számított. Más borvidékekhez, így Tokaj-Hegyaljához hasonlóan a bortároló 64 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1501/a. 3. k. 362. p., 6. k. 586. p. 65 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1501/a. 2. k. 770. p.