Miskolc története III/1. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)

IPARFEJLŐDÉS

évben újabb kallómalom építésére kapott engedélyt a céh „a Szinva Diósgyőr felőli folyásának dél felőli oldalán a város irtvány föld­jén." 56 Két évvel később az egyik céhtag, Westitius Pál kapott enge­délyt a Papmalom előtt mángorló építésére. Miután a szűrcsapó mester saját költségén befejezte az építkezést 40 vonás forintot fize­tett évente a hely bérletéért. A város vállalta, hogy másnak nem en­gedélyez már mángorló építést, s ha a mester eladná akkor elővá­sárlási joggal él. 57 A szabócéh és a fejlődő szűrcsapócéh között a szá­zad második felében állandósultak az ellentétek, rendszeressé váltak a szűrcsapók elleni panaszok a szűrök jogtalan varratása miatt. A fémipar a lakosság életében betöltött jelentőségét figyelembe véve, s azt, hogy ez az ipari tevékenység háziipari keretek között nem végezhető, viszonylag kevés iparost foglalkoztatott, de erősen differenciált volt. Egyes mesterségek művelőinek csekély száma ­ónöntő, rézműves, késes - arra utal, hogy ezek alapvetően helyi igé­nyeket elégített ki. Ezek és más fontos helyi igényeket kielégítő ipar­ágak már a korábbi századokban is léteztek a városban, de csak rö­vid ideig, mivel művelőinek sem a város, sem környéke nem bizto­sított folyamatos munkalehetőséget. Ennek bizonyítására megfelelő példa a harangöntés. A XVIII. században Miskolcon nem működött harangöntő. 1707-ben, amikor LT. Rákóczi Ferenc egy 11 mázsás tö­rött, használhatatlan rézágyút adományozott a városnak harang­öntés céljából egy Podolszki György nevezetű lengyel harangöntőt bíztak meg a feladat elvégzésével. A harangöntő csak addig tartóz­kodott a városban, amíg Miskolc akkori legnagyobb harangját el nem készítette, s aztán tovább vándorolt. 58 A Rákóczi szabadságharc bukása után Gömör vármegyei, oláhpataki harangöntők reparálták a sérült harangokat. Ezekkel azonban sok baj volt a későbbiekben 1739-ben a „Diós Győri Harang Öntő" mester végezte el javításu­kat. 59 6 évvel később ugyan ő öntött az avasi egyház számára egy 100 fontos és az iskola részére egy 50 fontos harangot, vagy inkább csengettyűt. 1760-ban ismeretlen helyről egy ismeretlen nevű ha­56 B.-A.-Z. m. Lt. LV. 1501/a. 3. k. 696-697. p. 57 B.-A.-Z. m. Lt. LV. 1501/a. 813-814. p. 58 MREJ. 1. k. 247. p. 59 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1501/a. 2. k. 686, 706. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom