Miskolc története III/1. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)
MISKOLC AZ ORSZÁGOS POLITIKÁBAN
birodalom védelmére bízta magát hűséges alattvalóként, amelytől mind szabadságot, mind nyugalmat nyert a dicső Lipót király kegyelméből 1703-ban, ma pedig, midőn az ősi trónon a felséges II. József, királyunk és atyánk ül, mindenkinek a szívében [...] ének dalol." 74 (Benkő Sámuel - II. Józseftől kitüntetett - államtudományi munkájában a felvilágosult abszolutizmus államát önmagáért való célként fogalmazta meg, úgy vélte, hogy a „fejedelem a fej és a lélek", alattvalói pedig a tagok, s ez az idealizált közösség az igazi hazaszeretet alapja, melybe azért nála is belefért a nép egészét érintő hivatal- és birtokképesség követelése. 75 ) Azok az esetek, amikor a XVIII. században valamely miskolci közéleti személyiség országos közfigyelmet keltett, sem lépték túl a rendi-sérelmi ellenzékiség határait, s összességében beilleszkedtek a magyar nemességnek a Rákóczi-szabadságharc után kialakult általános, az udvarral való méltányos kompromisszum jegyében feltétlenül együttműködő trendjeibe. Legfeljebb a Borsodban is meghatározó súlyú, épp ezért a politikai szerepvállalást is befolyásoló protestantizmus nyomán mutatkoztak az ellenzékiség - nem elsősorban Habsburg-ellenes, kizárólag a vallási sérelmekből fakadó - megnyilvánulásai. Ennek legismertebb jele az volt, amikor az 1728-29. évi számottevő nyomot a törvényalkotásban egyébként aligha hagyó országgyűlésen az adóügyben kiküldött országgyűlési bizottság tagjait is kötelezni akarták a Werbőczy-féle eskü letételére. Mivel az esküszöveg Szűz Máriára és minden szentekre való fogadalmat is tartalmazott, a bizottság két protestáns tagja (köztük a helyi illetőségű Szentpétery András, Borsod vármegye követe) nyilvánosan megtagadta az eskü letételét, mire megalázó meghurcoltatást kellett elszenvedniük. Az 1710-es évek óta húzódó, megoldatlan vallásügyi viták (melyben egyre inkább a protestánsok rovására érvényesült a katolikus egyház pozíciószerzése és befolyása) az országgyűlésen nem nyerhettek megoldást, ezért került sor 1733-ban a protestánsok vallásgyakorlását szabályozó Carolina Resolutio nevű királyi rendelet kibocsátására. III. Károly egyébként - jóllehet a katolikusoknak igyekezett kedvezményeket nyújtani - a protestánsok drasztikus, el74 BENKŐ S. 1976. 51. p. 75 KOSÁRY D. 1996. 347. p.
