Miskolc története III/1. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)

A VÁROS NÉPESSÉGE

a fiúcsecsemők halálozási adatai sem pontosabbak.

73 A valósnak elfogadható értékeket Miskolcra vonatkozóan az 1828-1830. évi adatok adják meg. Eszerint a vizsgált három felekezet esetében a csecsemőhalandóság meghaladja a 200 ezreléket, sőt az evangélikusok között a 300-at is. Ez azt jelenti, hogy minden negyedik-ötödik, az evangélikusok esetében minden harmadik-negyedik csecsemő meghal egyéves korának betöltése előtt (a felük már az első hónapon belül). Mai szemmel nézve ezek elképzelhetetlenül magas adatok, a korabeli viszonyok között azonban nem tekinthetők ritkaságnak, sőt Dányi Dezső kutatásai szerint az észak-magyarországi régió 208 ezrelékes halandósága még jobb is az országos átlagénál.

76 Lényegében ugyanez mondható el az 1-4 éves gyermekek halandóságáról is. A gyermekhalottak létszáma szintén igen magas, megközelíti a csecsemőhalottak létszámát. Noha esetükben olyan mértékű emésztőrendszeri problémákkal nem kell számolni, mint utóbbiaknál, a gyermekek között a fertőzésveszély és a járványos betegségek okozta halálozás lényegesen magasabb. Amennyire az a töredékes adatokból megítélhető, a város környéki református és római katolikus falvak csecsemő- és gyermekhalandósága csak hajszállal alacsonyabb a miskolcinál. A kettő között mindössze annyi a különbség, hogy Miskolccal ellentétben a falvakban a protestáns halandósági mutatók azok, amelyek valamivel kedvezőbbnek látszanak. (Lásd XII. ábra.) Tulajdonképpen egyetlen kérdést érdemes még röviden megvizsgálnunk a halandósággal kapcsolatban: változott e valamelyest szerkezete, jellemzői az általunk vizsgált időszakban. Ha egymás mellé tesszük a halandóság korszerkezetét ábrázoló két időmetszetet, akkor a XVIII. század vége és 1828-1830. között két ponton találunk 75 Bár megkíséreltük a csecsemőhalandóság anyakönyvi nyilvántartási hiányosságainak feltárását, a halálozási és születési bejegyzések neveinek harmadát nem sikerült egyeztetnünk, így feladtuk próbálkozásunkat. Az általunk használt anyakönyvek minősége (visszautalunk a nevek írásáról a 45. jegyzetben mondottakra) nem engedi meg azt, hogy BENDA Gyula keszthelyi vizsgálatával párhuzamos elemzéseket végezzünk a regisztráció pontosságával kapcsolatosan. Mindenesetre rögzítjük azt a benyomásunkat, hogy a miskolci anyakönyvezési gyakorlat a XVIII. század végéig biztosan nem jobb, vagy pontosabb, mint amit nevezett szerző az általa vizsgált nyugat-dunántúli mezővárosban tapasztalt. BENDA Gy. 1997., BENDA Gy. 2000. 76 HABLICSEK L. 1991., DÁNYI D. 1991. 108. p. vö. FARAGÓ T. 1998.