Miskolc története III/1. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)

A VÁROS NÉPESSÉGE

Külön megvizsgálva az egyes társadalmi rétegeket a kép már nem ilyen egységes. A nemesek esetében a gyermekek száma kis mértékben megelőzi a háztartásfők és feleségeik csoportjába tartozókat, és az átlagosnál magasabb a szolgák-szolgálók aránya a háztartásokban. Ezzel szemben a kézművesháztartásokban a gyermekek száma éppen csakhogy meghaladja a 30 százalékot, míg az inasok - legények - szolgálók összesített mennyisége eléri az együtt élő személyek összlétszámának negyed részét. A gyermekek igen eltérő aránya a fenti két társadalmi csoport háztartásai között feltehetőleg nem elsősorban termékenységi különbségekre, hanem eltérő vándorlási szokásrendszerre vezethető vissza. A kézművesek gyermekei - legalábbis a fiúk - túlnyomó részben szintén ipari foglalkozást választanak maguknak, azonban az ehhez szükséges ismereteket valószínűleg nem elsősorban a szülői házban szerzik meg, hanem tanulási célból valahová inasnak, illetve legénynek szegődnek. Ezzel szemben a nemesi ifjak kiáramlása a házasságkötés előtt az atyai háztartásból lényegesen ritkább. Kevesen tanulnak ipart, még kevesebben mennek magasabb iskolákba, szolgálatba pedig - ahogy az velük ellentétben a szegényebb rétegek gyermekeinél gyakorta megfigyelhető - egyáltalán nem állnak. Otthon maradásuk természetes módon jelentkezik a magasabb háztartásonkénti gyermekszámban. Vagyis a háztartások összetételét a társadalmi helyzet, életmód és foglalkozás legalább olyan mértékben befolyásolja, mint a gyermekek számában kifejeződő termékenység. Összességében a háztartások tagjainak típus szerinti megoszlására vonatkozó adatok megerősítik azt a korábban tett megállapításunkat is, miszerint a rokonokkal való együttélés magyarországi, illetve kelet-európai hagyománya csak elszórt nyomokban látszik Miskolc családi viszonyaiban. A háztartások egy további fontos alkotóeleménél, a szolgáknál és ipari segéderőknél azonban érdemes még egy pillanatig elidőznünk. Számottevő arányuk két okból is különösen érdekes. Egyrészt ilyet a magyarországi kutatás még nem igazán elemzett részleteiben, másrészt maga a jelenség inkább Nyugat-Európát, mint a kelet-európai társadalom szerveződési hagyományait idézi, ráadásul itt és most számottevő mértékben a református magyar lakosság körében. Az eddigiekből már nyilvánvalóan kitűnhetett, hogy hangsúlyos jelen-