Miskolc története II. 1526-1702-ig (Miskolc, 1998)

DIÓSGYŐR BIRTOKLÁSTÖRTÉNETE 1522-1702 - BESSENYEI JÓZSEF

tár. 88 Ez az érvelés bizonyult Miksa előtt a legerősebbnek és így a vár Perényi végrendelete értelmében özvegye, guthi Országh Ilona kezére került. Nem felel meg a valóságnak tehát a sötéten látó Forgách Ferenc rémtörténettel felérő elbeszélése, amely szerint Perényi „...kardot rántván, azonnali halállal fenyegette meg az orvos Balsaráti Vitus Jánost, úgy kényszerítette méreg keverésére és annak megitatására. Az asszony tagjai és érzékszervei lassan bágyadtak el, amint a méreg ereje hatott, majd nem sokkal férje halála után, életének virágjában, szánan­dó módon pusztult el..." (Bár a történet nem hiteles, az tény, hogy Pe­rcnyinek rossz híre volt a kortársak között, mert édesanyját elüldözte magától.) 89 Országh Ilona elsősorban a várkapitányi tisztet 1565 óta betöltő brebiri Melith Ferenc szolgálataira támaszkodott. Hűségét 1568-ban azzal is elismerte, hogy a czékei szőlőhegy minden jövedelmének felét „...az vitézlő Mylyth Ferenc mi szolgánk és diós-győri tiszttar­tónk..."-ra ruházta, 1568. április 9-én, Terebesen kelt adományle­velével. 90 Mint majd látni fogjuk, Melith nem is bizonyult méltatlan­nak úrnője bizalmára. Melithnek hamarosan módja volt bizonyítani hűségét. Országh Ilona ugyanis 1569 májusában meghalt. 91 Végrende­letében Diósgyőrt húgának, Borbálának, enyingi Török Ferenc felesé­gének hagyta. 92 Utolsó óráiban megeskette Melithet, hogy halála után csak abban az esetben adja át a várat a királynak, ha őfelsége kifize­ti a 63 000 forintot, ha pedig ez nem történne meg, akkor Török Fe­rencnek és feleségének, Országh Borbálának kezére juttassa, ugyan­olyan joggal, ahogyan ő, Országh Ilona azt birtokolta. Melith es­küjéhez híven járt el. Miksa királynak a halál beálltát követő leve­lére, amelyben az uralkodó utasította, hogy ne adja át a várat Tö­röknek, amíg arra parancsot nem kap, azt válaszolta, ha őfelsége 88 Sd. [1567. augusztus 20. előtt] Zay Ferenc véleménye. ÖStA HKA HFU RN 15. 1567. fol. 18. 89 FORGÁCH F. 1977. XVII. könyv. 913. p. Ford. Borzsák István. Perényi rossz híre: BORNEMISZA P. 1977. 62. p. 90 GÉRESI K. 1885. 379-380. p. N° CCXXI. 91 ÖStA HKA HFU Proth. R 1569. T. 286. Maius fol. 193/r. 92 MOL. NRA Fasc. 996. nr. 14.

Next

/
Oldalképek
Tartalom