Miskolc története II. 1526-1702-ig (Miskolc, 1998)

A REFORMÁCIÓ MISKOLCON - BALOGH JUDIT

kok nagy száma is. Az adatok szerint a miskolci diákok többsége az egyházkerület területén lévő sárospataki kollégiumba iratkozott be, de néhányan Debrecenbe is eljutottak. A sárospataki kollégium rendszeres anyakönyvi bejegyzései vi­szonylag későn, a 17. század elején kezdődnek. Már az első olda­lon, 1617-es keltezéssel találunk miskolcit, 87 egy bizonyos Miskol­czi H. Istvánt, aki végzés után Liszkára kerül. 1618-ban már négy miskolci diák tanul Sárospatakon, Miskolczi S. János, akiről tudjuk, hogy később Heidelbergbe megy 88 , Miskolczi L. György, aki később Szántón lesz rektor, Miskolczi K. István és Miskolczi Puah Pál, 89 aki Sárospatakon és Ngyszombatban tanul, majd külföldre megy és 1622 végén vagy 1623 elején Oderafrankfurtban, 1623. szeptember 26-án pedig Franekerben lesz egyetemi hallgató. 1625 után tér ha­za, és lelkészként működik Ungváron, ahol esperesnek is megvá­lasztják. Több műve is ismert, többek között üdvözlő verset írt Csúzi Cseh Jánoshoz , Gönczi M. Jánoshoz és Körmendi T. Tamás­hoz 1625-ben, valamint halotti elmélkedéseket Pongrác Nagymihá­lyi László feleségének emlékezetére 1634-ben. 90 1619-ben négy olyan diák neve szerepel az anyakönyvben, akiknek Miskolczi a vezetékneve, Miskolczi P. Péter és Miskolczi H. György. Közülük ez utóbbiról tudjuk, hogy a végzés után Szerencsen lett rektor. 1622-ből származó a következő miskolci neve, Miskolczi Istváné, aki az anyakönyv szerint 1627-ben megy Németországba. Patrónu­sa nevét is tudjuk, Lenkei Márton. Az 1617 és 1701 közötti időszak­ban összesen 43 Miskolczi nevű diák tanul Sárospatakon. Kettőjük­ről tudjuk, hogy visszatérnek Miskolcra rektorként, az egyik az 87 Mivel a Miskolczi előnevűekről nem dönthető el, hogy a tanulmányaik megkezdése idején valóban Miskolcon éltek vagy csak a nevük őrzi gyökereiket - mint például Miskolci Csulyak István -, a vizsgálat során minden Miskolczi előnevűt miskolci lakosnak tekintettem, kivéve ha egészen biztos adat állt rendelkezésre az ellenkező bizonyítására. 88 Heidelberg után Bodzásújfalun, Gálszécsen és Szikszón lelkész. Művei között szere­pel egy halotti prédikáció Bedegi Nyári Ferenc temetésén (Bártfa, 1624), és egy üd­vözlő vers Varsányi P. Istvánhoz (1617) - ZOVÁNYI J. 1977/b. 408. p. 89 Létezik egy Miskolczi Puah Pál korábban is, a miskolci városkönyv ismer egy ugyanilyen nevű váci prédikátort, aki házat bír Miskolcon. - B.-A.-Z. m. Lt. LV. 1501/a. I. köt. 102. p. A sárospataki diák ennek fia lehet, tehát nem miskolci lakos. 90 ZOVÁNYI J. 1977/b. 408. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom