Miskolc története II. 1526-1702-ig (Miskolc, 1998)
A REFORMÁCIÓ MISKOLCON - BALOGH JUDIT
1627-ben bejegyzett Miskolczi P. István, a másik pedig az 1635-ben végzett Miskolczi Péter. Szintén sárospataki diák volt az a Miskolczi Gáspár is, akit egy társával együtt 1670-ben írnak be a kollégiumi anyakönyvbe, és a Miskolchoz közeli Gesztelyben majd Keresztúrban volt rektor. Később azonban visszajön Miskolcra, és a város nótáriusa lesz. A debreceni főiskola anyakönyveinek első kötete az 1588 és 1700 közötti éveket öleli fel. Ez idő alatt 21 miskolci diákot jegyeznek be, az elsőt, egy bizonyos Miskolczi Pétert már 1589-ben. Az egy évvel később, 1590-ben az anyakönyvben megjelenő Lúczi Miskolczi Istvánról feljegyzik, hogy 1607-ben Wittenbergben, 1608-ban pedig Heidelbergben tanult. Az 1676-ban Debrecenbe járt Miskolczi Márton szintén a wittenbergi akadémia hallgatója volt. Kudarcról csupán, mindkét intézményt tekintve, egyszer van tudomásunk, 1613-ban ugyanis Miskolczi Boldizsár neve mellett az szerepel, hogy „gyalázatosan kilöketett". 91 Segédlelkészt vagy második lelkészt már egészen hamar, a XVII. század elején találunk a főprédikátor mellett. Miskolczi Csulyak István emlékezik meg arról a naplójában 92 , hogy neki már van „másodlelkésze": „Volt itt ugyanis egy másodlelkész, Gönczi Péter, azelőtt borbély, minthogy botrányosan élt, és ezért nem tűrhettem a gyülekezetemben, a népet fellázította, és egyeseket felfegyverzett ellenem. Voltak a mi rendünkből néhányan, akik irigyelték helyzetemet és vetélkedtek velem, s ezek bujtogatták Pétert, hogy szálljon a törvény előtt szembe velem. Ezért aztán Nagytállyai Tamás esperes úrtól, a szikszói gyülekezet lelkipásztorától idézést szerzett ellenem, hogy törvényesen perbe foghasson engem a szendrői közgyűlésen. Bosszantott ennek az embernek ostoba cselekedete, és ügyemben harcra vértezett fel ellene. Hanem amikor elgondolkodván magában, vagy a kísérőkről (akiket magammal vittem a közgyűlésre) észrevette, hogy elveszti az ügyet, a május 24-én tartott közgyűlésen, mielőtt egy szót szólt volna ellenem, a nyilvános ülésen megígérte, hogy velem megbékél. Úgy megbékült, hogy végül mint barátok éltünk, habár nem együtt, mert május 24-én 91 A debreceni református kollégium anyakönyve, II. 28/a. 1. I. kötet, 86. p. 92 ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR KÉZIRATTÁRA. Oct. Lat. 656.
