Miskolc története II. 1526-1702-ig (Miskolc, 1998)
FELSŐ-MAGYARORSZÁG ÉS MISKOLC HÁROM HATALOM SZORÍTÁSÁBAN - NAGY MAGDOLNA
tották a várost, a hites embereket rendszerint elhurcolták, hogy váltságdíjat kapjanak értük. 164 Mivel a kurucok szövetségeseiként jöttek és okoztak károkat, a felkelők megítélését tovább rontották fellépéseik. Thököly időnként megnyilvánuló pártfogása (1683-ban a dézsma-, majd a török árpakövetelés ügyében) 165 az okozott problémákat, az anyagi romlást nem ellensúlyozhatta. A fejedelem elődeihez hasonlóan igényt tartott a vármegye természetbeni hozzájárulására és katonáinak kiállítására. A követelések teljesítésének hiányossága, elmaradása ugyancsak alátámasztja azt a feltevést, hogy ez a mozgalom - főként a már említett okok következtében - nem számíthatott sem a hivatalos támogatásra, sem pedig a lakosok többségének önkéntes szolgálatára. 1682-ben ugyan még táborba szálltak a borsodiak, de a következő évben a személyes felkelést már csak vonakodva és részben teljesítették. 166 Thököly hatalmának hanyatlásával pedig inkább kifizették a 100 lovas és 50 gyalogos zsoldját, minthogy személyesen részt vegyenek a küzdelemben. 167 A természetbeni kivetés döntően Ónod ellátására irányult. 1682ben a törökök átadták a várat a fejedelemnek, ettől kezdve az ellátás Borsod vármegye kötelességévé vált. Októberben megérkezett a pontos kivetés, amelynek értelmében „Hajdú János uram három ezredbül álló katonái számokra élést limitáltunk ez szerint hét számra (azaz hetente): - búza 3 köböl, maga számára 1 köböl - zab 5 köböl, maga számára 1 köböl - vágó 2, maga számára 1 hónapra 1 - hadnagy úr számára vaj 2 icce, méz 2 icce, tyúk, lúd - széna szekér közönségesen No. 6 164 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1501/a. 1. köt. 397. p. 165 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1501/a. Sp. I. 2. köt. 20. Thököly Imre rendelkezése a dézsma ügyében, 1683. február 12. B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1501/a. Sp. I. 1. köt. 397. A török császár megindulásakor a Porta 1000 kila árpát követelt, de Thököly közbenjárására elengedte. 1683. 166 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/b. II. I. 150. Borsod vármegye Dőry Andráshoz: panaszaikra még mindig nem kaptak választ, pedig táborba szálltak a fejedelem parancsára. 1682. október 12. 167 BOROVSZKY S. 1909. 399. p.