Miskolc története II. 1526-1702-ig (Miskolc, 1998)

A REFORMÁCIÓ MISKOLCON - BALOGH JUDIT

kassavölgyi senior. Thuri Farkas Pál és Szikszai, valamint Kopácsi is eltávozik ekkorra Perényi Gábor jóvoltából, így Károlyi Gáspár ma­rad a legnagyobb tekintélyű vezető a már idős Mohi Ferenccel, a borsodi seniorral és szikszói prédikátorral együtt. Az idős Mohi Ferenc, Szikszó prédikátora tehát az első, akit a borsodi egyházmegyében seniorként tartunk számon. Az ő és Káro­lyi Gáspár vezetésével alkotja meg a gönci zsinat egyházi törvé­nyeit, rendtartását az esperességek papjai és tanítói számára; emel­lett hitvitára is sor kerül Károlyi és az antitrinitarizmus itteni fő képviselője, Egri Lukács között. 33 Az 1565 és 1568 eltelő két év az intézmény kiépülésének az ideje az északkeleti régióban. E két esztendő alatt három zsinaton lezajlik a kör­nyék egyetlen jelentősebb hitvitája az antitrirútárius Egri Lukáccsal; a hitviták végére a Schwendi Lázár felsőmagyarországi főkapitány által Kassára összehívott közös lutheránus-helvét zsinat tesz pontot a kassai elsőpap elnöklete alatt, ahol cáfolják és elvetik Egri tanait, akit már korábban megfosztottak szabadságától, majd pedig Schwendi börtönbe záratja. 34 Mivel a környéken nincsen jelentős számű követője, így az antitrinitáriusok elleni harc is lekerül a napirendről. A hitvitával párhu­zamosan történik meg a tiszáninneni egyházkerület önállóvá válása és a borsodi egyházmegye élén az esperes váltás is. Hevessy Mihályról, Miskolc első protestáns prédikátoráról tehát, alig tűnik fel a neve a várossal kapcsolatban, máris űgy olvasunk, mint szeniorról és máris, mint a kálvini irány képviselőjéről. Többek szerint 33 Hevessy már 1554-től a miskolci protestáns egyház pásztora: ám ezt valószínűtlenné teszi Fáncsy Borbála erős katoliciz­musa 1563-ban bekövetkezett haláláig, s emellett még az is, hogy ne­vével sem találkozunk még ekkor Miskolccal kapcsolatban. Későbbi ér­kezésének valószínűségét erősíti az is, hogy 1556-ban még diák Witten­bergben. 36 Minden bizonnyal csak 1563 után, esetleg még ebben az év­ben jelenik meg Miskolcon. Az 1567/1568-ban történt szeniorrá választá­sát ugyanis nyilván megelőzte valamennyi szolgálati idő. 33 KISS Á. 1881. 480-500. p. ZOVÁNYI J. 1977. 13. p. 34 ZOVÁNYI J. 1977. 20-22. p. 35 LEVELES E. 1929. 67. p. KUN M. 1842. 12. p. VEREBY S., 1856, 13. p., MARJALAK!. 1932. 3-4. p. 36 THURY E. 1908. II. k. 4.p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom