Miskolc története II. 1526-1702-ig (Miskolc, 1998)
GAZDÁLKODÁS, TERMELÉS ÉS ÁRUCSERE A KORA ÚJKORI MISKOLCON - GYULAI ÉVA
kassá (hasonló nevű utca Miskolcon is még a XVII. század elején is), melynek lakóiról 1637-ben a király dézsmaszedői az alábbiakat jegyezték fel, gazdasági szakemberekként találóan jellemezve a korabeli zsellérséget: „Ez Kis Cassa ucája az praedicator ucája, de mivel földök is nincsen, nemigen is kapnak az vetésen, az mint látni, hogy most is csak egynek volt vetése, hanem zselléremberek lévén, és szőlőskertjek lévén, az szőlőből adnak dézsmát". 347 A miskolci nemesek és vagyonos polgárok gazdálkodása a zselléreken túl béresek, cselédek, szolgák bérmunkáját is igényelte. A cselédek felfogadását először a XVII. század végén szabályozta a vármegye, addig a cselédeket Szent György naptól fogadták fel, s a vármegye úgy határozott, hogy a cselédekkel ezentúl újévkor alkudjanak meg. 348 A bérmunkások napszáma a XVI. század második felében feltehetően 10 dénár körül mozgott. 349 Miskolc város statútuma 1634-ben először limitálta a szőlőben fizetendő napszámokat, különbséget téve a szakmunkák között is. Ekkor a kapásnak, ha „ennye adnak" 12 dénár, élelmezés nélkül 18 dénár, a szőlőültetőnek 15 dénár, homlításért 15 dénár, a kaszálásért 20 dénár járt Miskolcon. 350 A vármegye 1683. évi árszabása külön veszi az arató- és szénamunkásokat, és a szőlőművelőket. Az aratók napszáma 15 dénár, a kévekötőké 18, kévehányónak 24 pénz, széna gyűjtőnek 12, szénafedőnek 12, maga kenyerén 24 dénár jár, a szőlőkapásoknak és homlítóknak pedig tíz poltura a napszáma 1683-ban a maga kenyerén, 4 poltura a gazda kenyerén (drága lévén most a kenyér). 351 1697-ben a vármegye ismét maximálja a napszámokat, a munkások kapás napszáma ekkor 30 dénár (5 császári garast számítva 1 dénárban) Borsod vármegyében. A limitatio szerint azonban, ha az őket felfogadó helybéli uraktól vagy máshol lakóktól (dominis sive hospitibus) a napszám alatt ételt és italt kapnak, a napszám a felére csökken. 352 A napszámok emelkedése nemcsak az inflációt tartalmazza, hanem a század végén megélénkülő gazdaságnak a munkáskézre való igényét is jelzi. 347 MOL E 158 Borsod 1637/2 348 B.-A.-Z. m. Lt. LV. 501/a. 14. köt. 31-32. pp. 349 GYULAI É. 1995/a. 102. p. 350 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/a. 5. köt. 125. p. 351 B.-A.-Z. m. Lt. LV. 501/a. 10. köt. 383. p. 352 B.-A.-Z. m. Lt. IV., 501/a. 14. köt. 45. p.