Miskolc története II. 1526-1702-ig (Miskolc, 1998)
GAZDÁLKODÁS, TERMELÉS ÉS ÁRUCSERE A KORA ÚJKORI MISKOLCON - GYULAI ÉVA
költségeihez, a Kötelkönyv is e célból mérte fel az ingatlanokat. Zabary Péternek, a vagyonos jobbágyi, majd nemesi család leszármazójának ekkori vagyona a módos miskolci átlagcsaládot reprezentálja: két Piac utcai házhely pertinentiáival, 12 kapás dézsmás szőlő a Kiságazaton, egy Avas-hegyi házas pince fele, egy gyümölcsöskert a Torony alatt Új Mihályné fundusán. 333 A ZSELLÉREK SZEREPE A GAZDASÁGBAN A zsellérség már a későközépkor miskolci agrártermelésében is jelentős szerepet vihetett, hiszen a XVI. század közepi dikális jegyzékek és az 1563. évi urbárium már mint népes, szegregációt alkotó rétegről emlékeznek meg a zsellérekről. Az urbárium nemcsak zsellérházakat, hanem lakóik kötelezettségeit is felsorolja: „Mindszent utca. Az ispotályhoz tartozik, 22 zsellérháza van. Az ispotályról való gondoskodás két polgár feladata, akik évenként kötelesek számadást adni. Papszer, Tót utca és Pece: ez a három utca 53 zsellérházzal bír, a zsellérek az egyház és a plébános szükségletére szolgálnak". 334 A Papszer, Peceszer és Mindszent egyházi zsellértelkei mellett a miskolci jobbágyi, majd nemesi telkek végében is megjelennek házacskáik. Jóllehet a XVII. században Miskolcon is nőtt a puszta telkek száma, ezeket azonban csak azok foglalhatták el, akik elég tőkével rendelkeztek egy-egy ilyen telek - jobbágyi szolgáltatásoktól mentes - megszerzésére a zálogbirtokosoktól. A zsellérek jó része erre képtelen volt, így a város tanácsától a miskolci zsellérutcákon kaptak telket, vagy nemesi ingatlanokra költöztek. Miskolc ezért nemcsak a jobb módú paraszti s főként vidéki nemesi elemek számára volt vonzó hely, akik meg tudták fizetni az ingatlanokat, hanem azoknak is, akik csak munkaerejüket ajánlhatták fel a város kommunitásának és az egyháznak. 333 B.-A.-Z. m. Lt. Acta Nobilitaria 1269. Zabary 334 Piatea Mindszentit. Haec pertinet ad Hospitale, et continet domos inquilinares 22. Curam anient pauperontm hujus Hospitalis liabent duo cives, qui quotannis rationem reddere debent de ejus proventibus. Papszer, Toth ucza et Pecze. He très plateae habent domus inquilinorum 53, et H serviunt ad nécessitaient Ecclesiae et Plebani.