Miskolc története II. 1526-1702-ig (Miskolc, 1998)
GAZDÁLKODÁS, TERMELÉS ÉS ÁRUCSERE A KORA ÚJKORI MISKOLCON - GYULAI ÉVA
1642-ben 159 kalangya búzát termett, míg a görömbölyi dézsmabúza csak 110 kalangya volt (1640-ben 77 kassai köböl), vagyis a majorság többet termett, mint amennyi a kilencedekből bejött. 110 De volt Görömbölyön majorsági szőlő is, amely meg is maradt a mindenkori földbirtokos kezén, hiszen 1652-ben is két allodiális szőlőt írnak össze a Lipa szőlőhegyen. 111 A tapolcai majorsági szőlő 1640ben 6 hordó bort jövedelmezett az apátnak, míg dézsmabor ugyanekkor 22 hordó és 3 átalag volt, a majorsági termésnek majdnem négyszerese. Az allodiális szőlő értékét mutatja, hogy a Czeglédi Albert püspök, egri nagyprépost, tapolcai apát 1641-ben királyi donációt szerez két görömbölyi szőlőre, melyek Tóth Tóbiás nemeséi voltak, aki hűtlensége miatt veszítette el birtokát. 112 A görömbölyi jobbágyok az uradalmi Hagymás nevű legelő használatáért is borral fizettek, 1642-ben két hordóval. 113 A borkilenced nemcsak a tapolcai apát legfontosabb jövedelme volt, hanem hitelhez is hozzájuttatta a földesurat. 1669-ben Stenczel János tapolcai apát, egri kanonok, hogy perrel kivethesse az egyházi jószágból az apátság görömbölyi birtokán részbirtokkal rendelkező Rácz famíliát (a miskolci-görömbölyi Máthé család örökösét), száz tallér kölcsönt vesz fel a miskolci Makai Asztalos Pétertől és feleségétől, Kerékgyártó Annától. Cserébe a házaspár két tapolcai szőlőjét nyolc évre felmenti a földesúri dézsma kötelezettsége alól. 114 A készpénzhez jutásnak - úgy tetszik - általános módja volt ez az apátoknál, hiszen Ölvedy Albert is 13 évig lemondott Húsvéth István miskolci nemes (később főbíró) tapolcai Kőkötő-hegyen lévő szőlejének kilencedéről a Hústvéthtól felvett 100 imperiális tallér évi 10 forintos kamatának fejében. Az egri káptalan 1636-ban így ítéli meg a néhai apát „gazdaságpolitikáját": „néhai tiszteletes Öllyvedi Albert uram, akkori apátúr, józan és keresztyén ember lévén, köntösben is pedig110 Feljegyzések a tapolcai apát birtokairól 1632-1645. FLE AV N° 2066. 111 Összeírás Görömbölyről Pálfalussy János tapolcai apát, esztergomi érsek részére. 1652. júl. 10. FLE AV N° 2066. 112 Esterházy Miklós nádor eredeti pecsétes oklevele és annak korabeli másolata. Újvár, 1641. aug. 18. FLE AV N° 2066. 113 Feljegyzések a tapolcai apát birtokairól 1632-1645. FLE AV N° 2066. 114 Vármegyei törvényszék ülése. Aszaló, 1666. jún. 19. B.-A.-Z. m. Lt. LV. 501/1. 5. köt. 239-240. pp