Miskolc története II. 1526-1702-ig (Miskolc, 1998)

GAZDÁLKODÁS, TERMELÉS ÉS ÁRUCSERE A KORA ÚJKORI MISKOLCON - GYULAI ÉVA

minden módon szabadulni igyekeznek a terhes szolgálatoktól, 1564­ben a kamara panaszolja, hogy igen nagy ellenállásba ütközik, ha a mezővárosokat ezekre kötelezi, mivel ők úgy tartják, a munkajára­dékra csak Balassa Zsigmond és neje kényszerítette őket, s haláluk­kal a robotolásnak is vége. 78 A Balassák a miskolci egyházak - a középkor óta privilegizált - zselléreit is robotra kötelezik, akik a Ka­marának panaszkodnak emiatt. A panaszban felsorolt - s általuk jogtalannak ítélt - munkajáradékok egyben a diósgyőri uradalom majorságának szükségletét is pontosan érzékeltetik: hordókészítés, gabonacséplés, szénakaszálás és szénahordás kocsival (a miskolci jobbágyok úrbéri kötelezettségének mintájára), szőlőkapálás, favá­gás, gyalogos katonák kiállítása, vadászat. A Kamara a panasz egy részét jogosnak találja, de úgy látja, a miskolci zselléreket széna­gyűjtésre és favágásra továbbra is kötelezni kell, ezen felül levélhor­dásra és néha kertművelésre valamint vadászatra is. 79 A robotnak az előzőeknél sokkal terhesebb formája alakult ki a hódoltság után, amikor a diósgyőri uradalom a Haller és Szepessy család birtokában jórészt visszanyerte eredeti integritását. Ezt il­lusztrálja az uradalom két földesura, Haller báró és a Chernel-rész birtokosa, Szepessy Pál 1702. évi urbáriuma, amelyben Miskolcon a járadékra kötelezettek egy része, akik mögött az örökös jobbágyokat sejtjük, 6 nap, a pertinentia nélküli házak és telkek lakói 3 napra voltak kötelezve Haller Sámuel földesurasága alatt. Az urbárium a nevek és kötelezettsége feltüntetése mellett általában is megemléke­zik a robotkötelezettségről, a telkes örökös jobbágyok és a zsellérek munkajáradékáról: „A telkek tekintetében pedig, azok, amelyek után 6 napi munkával szolgálnak, a telkek sorában fekszenek, amelyek után pedig 3 napi munka jár, azokat a telkek a fundusukon kívül létesültek a miskolci 78 ...subditi maiestatum vestrarum ex oppidis Myskolcz, Mohy, Mezewkeowesd et Kerezthes [...] ab omni vinorum educillatione, agricultura ac aliis laboribus diversis ad arcem praesta­re solitis se prorsus exemptos tenuerunt et esse volunt. Pesti Ferenc levele a királynak. Eperjes, 1564. máj. 29. ÖStA HKA HFU RN 11. 1564. f. 342. ...cives et incolae oppidi Mezewkexoesd ad inconsuetas et extraordinarias soluciones et servitia compelli non debeant, neque eos ad servitia cogi, nisi ea qua tempore Sigismund! Balassa exhibuerunt. Pesti Fe­renc levele a királynak. Eperjes, 1564. jún. 20. ÖStA HKA HFU RN 11. 1564. f. 348. 79 Supplicationes dominis commissariis nuper ad occupationem arcis Dyosgewr dele­gatis porrecta. 1563. MOL NRA 266/13

Next

/
Oldalképek
Tartalom