Miskolc története II. 1526-1702-ig (Miskolc, 1998)

MISKOLC TOPOGRÁFIÁJA A XVI-XVII. SZÁZADBAN - GYULAI ÉVA

Miskolc a középkorból örökölt utcaszerkezetét megőrizve, a város területét némileg kibővítve, a kora újkor népesedési viszonyai között képes volt a városba települt népességet felszívni, s nemcsak sok utcás, de népes mezőváros benyomását is keltette. 1626-ban a király dézsmaszedőit a város, főként az itt élő nemesek és katonaelemek ellenségesen fogadták, s feljegyzésükben így emlékeznek meg: „magunk is csak alig találánk szállást ez nagy városban, járván ucákrúl ucákra, hanem az hadnagy könyörülvén rajtunk, Istenre tekintvén, fogada be szállására".

150 BOLTOK, KAMARÁK ÉS LAKÁSBERENDEZÉS A városkép meghatározó elemei azonban a több száz telkes városban az újkorban is házak maradtak. Az átlagos miskolci lakóház, akár jobbágyi rendű, akár nemes lakta, a településrend egységének, a teleknek függvénye volt. Az a tény, hogy egy királyi holdon négy telket is kimértek, a miskolci fundusokat viszonylag szűk, hosszú szalagtelkekké tette, így a ház bővítése inkább az udvar felé, mintsem az utcai fronton valósult meg. Ugyanez a városképben a házakat szorosan egymás mellé helyezte, városias, egybefüggő képet kölcsönözve a miskolci főutcának. Az épületek értékét és minőségét leginkább az növelte, ha kőből épültek, az adásvételek, inscriptíók sokszor ezt az egyetlen tulajdonságot rögzítik, hasonlóan a középkori oklevelekhez. A miskolci elit lakóhelye olyan kőház volt, mint 1669ben nemzetes Veres István és Veres Borbála, Kaposi István rimaszombati első lelkész felesége öröksége. A Veres Andrástól maradt kőházat úgy osztották meg, hogy a ház utca felőli felét az egyik, az udvar 150 B.-A.-Z. m. Lt. XV-15.