Miskolc története II. 1526-1702-ig (Miskolc, 1998)

MISKOLC TOPOGRÁFIÁJA A XVI-XVII. SZÁZADBAN - GYULAI ÉVA

lizálja a vármegyei jegyzőkönyv. 106 A XVI. században a Papszer alatti területen a pap házát még kertek veszik körül. A református prédi­kátorok háza a templom és Papmalma közelében, a joghatóságuk alatt álló zsellérek utcájának végén (a XVII. század elején mint föl­desuraktól követelik vissza a Papszerre szökött jobbágyaikat a pré­dikátoroktól régi uraik), átörökítette ennek a Szinva-parti helynek a középkorban kialakult egyházi centrum funkcióját. Az ide épített (középkori eredetű) iskoláról az újkorban már a források is megem­lékeznek, s azt mutatják, hogy a parókia (illetve az első prédikátor háza) és az iskola telke szomszédos volt. 1641-ben zsellértelket ad a város tanácsa Varga Mátyásnak „az főpap udvara mellett az schola elle­nében". 107 De a templom közelében lakott a „papszeresi harangozó" (1573) is. 108 A Papszer egészen a Szinváig futott le, 1670-ben Dőry András itt „az Szinyva mellett György kovács háza ellenében, mely hiva­tik az Egyházszeren", zálogosít el egy házat Csöge Jánosnak. 109 (Óváros) A város legfontosabb középkori topográfiai sajátossága: a két városrész, az Óváros és Újváros elkülönülése az újkorra ele­nyészett, bár néha még említik a két várost a XVI-XVII. század for­dulóján. A Borsod vármegye 1596. évi összeírásában Miskolcnak két része van, az Újváros és Óváros (ex una parte oppidi Wywaras vocata - ex altera parte Oowaras vocata). 110 Még 1616-ban is emlékeznek arra a miskolciak, hogy a Piac, a főutca mentén egykor külön városrész húzódott, hiszen a vármegyei jegyzőkönyvbe úgy jegyzik be egy nemesi kúriának a zálogból való visszabocsátását, hogy a helyszín Miskolc Óváros vagy Derék utca nevű utcája (in piatea ejusdem oppi­di Ovar as avagy Derek ucza dicta). 111 (Újváros) A középkori Újváros utcanévként élt tovább egészen a legújabb időkig. Az utca az egykori városrész magjában húzódott az újvárosi Boldogasszony templom mellett. Az Újváros központja, 106 ...locum quaendam horti cujusdem in territorio opidi Miskolcz penes fluvium Szinyva voca­tum cui ab occidente domus et hortus Pastoris Miskolcziensis vicinaretur, ab oriente vero magna via, quae ad piateam Mindszent vocatam exitum Itaberetur. B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/c. V. I. 10. 107 B.-A.-Z. m. Lt. LV. 1501/a. 1. köt. 264. p. 108 VÁROSKÖNYV 101. sz. 109 B.-A.-Z. m. Lt. LV. 501/b. LV. 20. 110 MOL UeC 106/75. 111 B.-A.-Z. m. Lt. LV. 501/a. 4. köt. 260. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom