Miskolc története I. A kezdetektől 1526-ig (Miskolc, 1996)

TÁRSADALOM, EGYHÁZ, MŰVELŐDÉS - TÓTH PÉTER

volt. 122 Az oklevél záradéka mellett erről beszél a közjegyzői jelvé­nyében olvasható rövidítés is, amelyet a következőképpen oldha­tunk fel: T[homas] d[e] M[iskolcz] plublicus] n[otarius] - azaz ő maga is nyilvánvalóan Miskolcon lakott. Szoros kapcsolatban állott a miskolci egyházzal és bizonyos szempontból „értelmiségi" foglalkozást űzött az a Ferenc orgonista, akinek viselt dolgairól két oklevél is tudósít. Az egyikről a koráb­biakban már szóltunk, így itt most csupán a lényegét idézzük. Eszerint ez a Ferenc orgonista 1525-ben azzal a kéréssel fordult Miskolc elöljáróságához, hogy adjanak ki számára bizonyságlevelet tisztes magaviseletéről, mivel Bártfán, ahová Miskolcról került és ahol meg akart nősülni, valamely rosszakaratú emberek rossz hírét keltik. A tanács eleget is tett a kérésének és igazolta tisztes életét 123 - ámde meglehet, hogy elhamarkodottan tette ezt. Egy tíz eszten­dővel később, 1535. január 16-án kelt levél 124 ugyanis, amelyet Hauer Sebestyén gönci lelkész írt Bártfa városához, arról árulkodik, hogy orgonistánk korábbi lakhelyén, azaz Miskolcon bort vásárolt, az árával azonban adós maradt. A levelet író lelkész azért került ne­héz helyzetbe, mert kezességet vállalt Ferenc orgonistáért - őt fe­nyegette tehát a fizetés veszélye. Nem lenne teljes az értelmiségi jellegű foglalkozást űző miskol­ciakról a kép, ha nem emlékeznénk meg arról a származási helyé­ről megnevezett személyről, aki az ország távoli részein bukkan fel a XVI. század első harmadában. Ő Miskolci János deák (Joannes litteratus de Myskolcz) és 1519-ben két alkalommal is prokurátorul vallották: először április 29-én a győri káptalan előtt, 125 másodszor pedig szeptember 17-én a kolozsmonostori konvent előtt, 126 mégpedig mind a kétszer olyan nemesek, akik a nevük alapján a Dunántúl északnyugati részén laktak. Nyilván megfelelő jogi jártassággal ren­delkezhetett, ha többen is reája bízták peres ügyeik vitelét. - Nem zárható ki, hogy azonos vele az a németi Miskolczy János (Johannes 122 Kassa város levéltára, Archívum Secretum NN. Miscellanea, nr. 72. 123 MOL. Filmtár, Bártfa város levéltára, nr. 5404. 124 SZENDREI J. 1886-1911. III. köt. 186. p. 125 BORSA I. 1990. 188. sz. (MOL. Dl. 66026. sz. a Balassa család levéltárából.) 126 JAKÓ Zs. 1990. U. köt. 362. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom