Miskolc története I. A kezdetektől 1526-ig (Miskolc, 1996)

TÁRSADALOM, EGYHÁZ, MŰVELŐDÉS - TÓTH PÉTER

pozsonyi kanonok/ 00 illetve Tamás egri püspök jelöltje, ceglédi Já­nos pap 101 helyett kit választottak tényleges plébánosukká a mis­kolciak, nem tudjuk: nem maradt fenn a neve. Esetleg azonos lehet a fentebb említett Devecseri Istvánnal, ha a város plébánosa volt az az István miskolci pap, aki 1533-ban dézsmát adott azok után a sző­lők után, amelyeket a Diósgyőr határában lévő szőlőhegyeken bir­tokolt. 102 Folytassuk ezután a Miskolcon tevékenykedett egyházi férfiúk sorát a káplánokkal és az oltárigazgatókkal. A Szent Katalin tiszteletére szentelt oltár a miskolci plébánia­templomban állott. Egyetlen igazgatójának maradt fenn a neve: 1483-ban Miklós mester (honorabilis), csabai Kovács István fivére, keresztúri plébános látta el ezt a tisztet, akinek Miskolci Péter há­zastársa, néhai Koromházi György özvegye, Agáta asszony 12 fo­rint összegért zálogba adott egy földet. 103 A Szent Mihály arkangyal tiszteletére szentelt kápolna a plébá­niatemplom oldalához volt építve. Káplánjai (igazgatói) közül szin­tén egynek maradt fenn a neve: ő András mester (honorabilis), vagy ahogyan más helyütt írják, Miskolci András. Egy, az egri káptalan által kiadott bizonyságlevél szerint Márta asszony, koromházai Ko­rom Lőrinc özvegye, pesti Török Balázs leánya 1500-ban a város pi­acán egy házat és a Bábony bércen egy szőlőt adott el 60 aranyfo­rintért ennek az András mesternek. 104 1502-ben egy másik oklevél Miskolci Andrásnak nevezi őt: ebből megtudjuk, hogy két másik pappal együtt tanúja volt csabai Kovács István végrendelkezésé­nek. 105 Utoljára pedig éppen két évtized múlva, 1522-ben tűnik fel a neve, amikor ugyancsak tanúskodik paptársaival együtt annál az adományozásnál, amelyet Szabó Máté miskolci polgár tett egy má­sik oltár és igazgatója számára. A csabai Kovács István által a Szűz Mária mennybevételének a tiszteletére az avasi plébániatemplomban alapított kápolna igazga­100 SZENDREI J. 1886-1911. III. köt. 177-179. p. 101 SZENDREI J. ffl. köt. 179. p. 102 Diósgyőr város 1533. évi bordézsma-jegyzéke. (Kézirat a B.-A.-Z. m. Levéltárban.) 103 MOL. Dl. 83894. sz. 104 SZENDREI J. 1886-1911. III. köt. 129-131. p. 105 B.-A.-Z. m. Lt. XV. 17. Csaba: 1502.

Next

/
Oldalképek
Tartalom