Miskolc története I. A kezdetektől 1526-ig (Miskolc, 1996)

TÁRSADALOM, EGYHÁZ, MŰVELŐDÉS - TÓTH PÉTER

pusú személynevek alatt is kereshetjük a jövevény hospeseket (és talán megfordítva is igaz a dolog: származási helyre utaló néven is nevezhettek régi miskolci lakosokat), mégis úgy gondoljuk, hogy a fentebb közreadott névanyag alkalmas arra, hogy tájékoztasson: honnét is érkeztek a Miskolc lélekszámát erőteljesen és folyamatosan gyarapító jövevények? Összegzésül kimondhatjuk, hogy elsősorban a környékbeli falvakból, de elszórtan az ország távoli részeiből is. Emellett a felvidékiek, főleg a gömöriek nagyarányú betelepülésével kell számolnunk; ez utóbbi jelenségre a későbbi időszakokból való és más szőlőtermelő mezővárosokra vonatkozó példákkal is rendelkezünk. S hogy a betelepülés valóban számottevő lehetett, arra a topográfiai adatok mellett Zsigmond királynak az 1399-ben kiadott, a szabad erdőhasználatot engedélyező oklevele

57 a bizonyíték. Az oklevél ugyanis kifejezetten a házépítésre, mész- és szénégetésre szükséges fák ingyen való kivágását engedélyezi, s ennek alapján joggal feltételezhet]ük az ekkor városszerte folyó építkezések nagyságát. A HAGYOMÁNYOS TÁRSADALMI RÉTEGEK A szakirodalom egyetért abban, hogy a királyi birtoklás kezdeteihez kapcsolható az új telekosztály, amelynek eredményeképpen a régi és az új városban egyaránt azonos nagyságú, 12-14 méter széles, egy kisholdnyi (azaz körülbelül 1100 négyszögöles) telkeket alakítottak ki.

58 Az osztállyal nyilván egy időben történt a telkek külső tartozékainak a megállapítása, illetve a már itt lakók, valamint a jövevények telkekre szállítása. Ilyen módon alakult ki a jobbágyok társadalmi rétege, amelynek tagjai korszakunkban a lakosság nagyobb részét alkották. Azokból, akik már nem tudtak telkekre szállni, jött létre a zsellérek társadalmi rétege. Őket a jobbágyoktól tehát az különböztette meg, hogy nem lévén telkük, nem voltak földjeik és rétjeik sem, legfeljebb, ha irtás útján alakítottak ki ilyeneket. Feltételezzük, hogy általában az ehhez a két réteghez tartozókat illetik forrásaink civis, concivis (polgár) névvel, függetlenül 57 B.-A.-Z. m. Lt. XV. 1. 112. sz. Közli SZENDREI J. 1886-1911. III. köt. 72-73. p. 58 KUBINYI A. 1985. 37-38. p.