Miskolc története I. A kezdetektől 1526-ig (Miskolc, 1996)

TERMELÉS ÉS KERESKEDELEM A KÖZÉPKORI MISKOLCON - GYULAI ÉVA

IPAROSOK ÉS KERESKEDŐK A középkori ember életében nem válik el olyan élesen a mezőgazdasági és ipari jellegű termelés, foglalkozás, mint az újabb korokban, s nemcsak a paraszti háziiparnál, hanem a mezőváros jobbágypolgárainál sem. Sokszor egy személy, család gyakorlatában van együtt a mezőgazdaság és a kézműipar. A kora középkorban a paraszti háziiparon túl a prediumok gazdaságai foglalkoztatták az első jobbára ipari szakmunkával megbízott servust vagy libertinust, így került Panyit bán borsodi birtokaira a Vas megyéből elhurcolt servusok között az első név szerint is ismert borsodi iparos, Tamás ács (Thomas carpentarius), akire annyira jellemző volt foglalkozása, hogy a szolgák közül megszökött fiát sem név szerint, hanem így említik: Tamás ács fia.

184 Az épületek, építmények (híd, malom) famunkáit tervező és összeállító mesterség túlmutatott a paraszti háziiparon, amint a szolgák között említett Mihály szakács is a földesúr prédiális háztartását szolgálta ki. Miskolc középkori oklevelei elsősorban a birtokok egyéb ingatlanok forgalmát tulajdonjogát, valamint a mezőgazdasági termelésen alapult jobbágyi szolgáltatásokat dokumentálták, biztosították, így az ipari jelleg termelésre, tevékenységre kevesebb primer kútfőt találunk. A középkori névadás, s részben még az újkori is, azonban forrásként szolgál a mesterségekre, hiszen a paraszti termelés alapvető lévén, az ipari foglalkozás éppen ritkasága miatt megkülönböztető jel lehetett. Az miskolci polgárokat és hospeseket név szerint a XIV. század végétől ismerjük, mint az oklevélkiadó mezőváros bíráit, esküdtjeit, telkeiket, házaikat, szőleiket adó-vevő, vagy javaikat az egyházakra testáló polgárokat. Van közöttük szabó, varró, molnár, gombos, fazekas, kovács, olajos, mészáros, sütő, szűcs, varga, lakatos. A falusi kézműiparra is jellemző foglalkozások mellett a nevek már elit, nemesi, vagyonos városi polgári vagy éppen a diósgyőri udvari igényeket kielégítő mesterségeket is mutatnak a XV. században, így a gombos, íjgyártó, ötvös, hegedűs. A város kézműipara és a társadalmi elit kapcsolatára vall, hogy a 184 WENZEL G. 1860-1874. IX. köt. 6. sz.