Miskolc története I. A kezdetektől 1526-ig (Miskolc, 1996)

TERMELÉS ÉS KERESKEDELEM A KÖZÉPKORI MISKOLCON - GYULAI ÉVA

tisztelettel kérdezték őket csak meg a dézsmaszedők, hogy mennyi bort is hoztak. Most ellenben kénytelenek a dézsma beszolgáltatá­sának helyére menni, s ott erőszakos módon vizsgálják meg őket. A katonák általában őrhelyeik sátrába vagy bódéjába vitetik a bort, ott kiöntetik a hordókból, köblökként kimérik, s ha valamelyiket fölösen találják, nemcsak azt, hanem az egész mennyiséget, mely­ből a szüretelők már a kilencedet megadták, lefoglaltatják és elvi­tetik. 142 A diósgyőri várnagyok és tisztviselők nem hagytak fel a toll­pénz szedésével sem, amint Anna királyné 1503-as okleveléből ki­derül. A miskolci bíró és esküdtek elpanaszolták királynéjuknak, hogy minden köböl után egy dénárra kötelezik őket, melyeket rá­adásul szokásosnak neveznek (post singulos cubulos vini singulos de­narios, qui usuales apallebantur soluere fuissent coacti). A királyné el­rendeli nemzetes Móré Elek (egregio Alexio More) diósgyőri vár­nagynak és az összes majdani várnagynak és officiálisnak, hogy tartózkodjanak a miskolciak zaklatásától. 143 Az oklevél nemcsak diós­győri vártisztviselők lankadatlan túlkapásai miatt érdemes a figye­lemre, hanem a várnagy és officiális személye miatt is, ugyanis ugyanez a Móré Elek Estei Hippolit egri püspök számadáskönyvei­nek tanúsága szerint 1508-ban kibérelte Miskolc (tizedkerületének) bortizedét 190 Ft-ért. 144 A diósgyőri várnagy nemcsak a földesúri kilenced, hanem az egyházi tized beszedésében is gyakorolta ma­gát várszolgálata során és mellett, s így egyik első a forrásokban azok között a diósgyőri vártisztek között, akik a lehető legközeleb­bi kapcsolatba kerültek a Miskolcon termelt borral. A forrásokból 142 ...De vineis eorum recta via ad domos suas perferre habeant, neque teneantur cum Mus in locum, ubi none ad rationem nostrum regiam colliguntur, ire, sed vinis suis de liberó progressu atque transitu debito cum honore requirunt solum et certiore faciant, quantum vini perferunt, Uli tarnen querenies modum vexationis, vina eorundem avium nostrorum plerumque ad foliatum sive tabernaculum stationum suarum perferri, et de vasis effusa, per cubulos mensurari, sique aliquid forte ex errore cuiuspiam predictorum exponentium superflue invenict, non illud duntaxut, quod superflue inventum erit, sed totum etium, de quo iam none aliquando persolute fuissent, occupari et auferri fucerent. MOL. Dl. 23294. sz. SZENDREI J. 1886-1911. III. köt. 163-164. p. 143 WENZEL G. 1873. 71. p. 144 ...Arenduvi et vendidi predictus decimus egregio viro domino Alexio More pro centum et nonaginta fl. E. KOVÁCS P. 1992. 294-295. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom