Miskolc története I. A kezdetektől 1526-ig (Miskolc, 1996)
TERMELÉS ÉS KERESKEDELEM A KÖZÉPKORI MISKOLCON - GYULAI ÉVA
A XIV-XV. századi okleveles források tanúsága szerint Miskolc szőlőhegyein, a Szentgyörgyön, Bábonyibércen, Ágazaton összefüggő szőlőművelés folyt. 124 így nem csodálkozhatunk azon, hogy amikor 1360-ban a Szécsiek megosztják a gömöri Balog vára és a borsodi Eleskő vára köré szerveződött uradalmakat, (Rima)Szécs, illetve Miskolc nagyobb falukkal, s Eleskő Miskolccal Péter fia Miklós bánnak jut, a miskolci szőlők utáni hegyvám nem kerül át egészen az új birtokos tulajdonába, hanem megosztoznak rajta felefele arányban, „mivel Miskolc igen sok szőlőültetvénnyel és a szőlőkből származó hegyvám-jövedelemmel ékes, míg Szécs szőlők híján van". 125 Talán ez is hozzájárult, hogy Nagy Lajosnak olyan becses volt az éleskői uradalom. Ezt igazolja az is, hogy az uradalmat Miskolccal (castrum suum Eluskw nominatum cum possessione Myskoch) együtt megszerezvén és Diósgyőrhöz csatolván, az uralkodó 1365-ben mindenben megegyezett a régi birtokossal, Szécsi Miklós bánnal, de a miskolci hegyvám felének élvezője, Szécsi Balázs továbbra is igényt tartott a jövedelemre. 126 Miskolc Diósgyőrrel és Csabával, valamint a Miskolc nemzetség alapította apátság birtokaival, Tapolcával és Görömböllyel együtt a Bükk-vidék jelentős borvidékét hozta létre már a középkorban, s ez a borvidék észak felé Sajószentpéter és Szikszón át egészen Szendrőig terjedt, míg Abaűjszántónál egy másik, de a Bükk-vidékivel összefüggő szőlőkultúrához, a Tokaj-hegyaljai borvidékhez kapcsolódott, míg a Bükk hegyei a hegység keleti lejtőjén kibontakozott Eger-gyöngyösi kultúrához csatolták. Miskolc és környéke helyének a középkor végi borkultúrában és gazdaságban való felértékelődését jelzi az is, hogy az egri egyházmegyében sehol sem volt ennyire egymáshoz közel két tizedkerület központja, mint Csaba és Miskolc. A két helység egyazon tizedkerületbe tartozott gabonából, de külön districtusokba sorolták őket borból, sőt ezeknek központ124 GYULAI É. 1995. 8-26. p. 125 Ita tamen quia praedicta possessio Myskouch vinearum quamplurimarum plantatione et tributi montis earundum vinearum proventu esset decorata, pretacta vero possessio Zeech vineis foret sterilis et destituta. LEVELES E. 1927-1928. 206-209. p. 126 ...Magister Blasius de praedicta Zeéch... benevolum praebuit per omnia et assensum, excepto tributo montano, quod in monte dictae possessionis Myskoch ipsum contigere dinosceretur. SZENDREI J. 1886-1911. III. köt. 59. p.