Miskolc története I. A kezdetektől 1526-ig (Miskolc, 1996)

MISKOLC TÖRTÉNETÉNEK FÖLDRAJZI HÁTTERE - RINGER ÁRPÁD

mezőgazdasági környezethasznosítás egyik negatív megnyilvánulása, a felfokozódó talajerózió. A talajpusztulás egyes határrészekben az évszázadok során földes kopárok kialakulásához vezetett. A XVIII-XLX. századtól a város gyorsan növekvő és mind szélesebb kereskedelmet lebonyolító lakossága a mezőgazdasági és ipari erőforrások egyre intenzívebb hasznosítására törekedett. A XVIII. század végétől meghonosodó vaskohászat és nehézipar helyi erőforrása kezdetben az erdőállományokból nyert faszén, illetve a vízi energia volt. Ezután a szénkitermelés és a századfordulótól mindinkább a villamos energia került előtérbe. A múlt század második felében a város a vasúthálózat, majd a kiépülő modern úthálózat révén fokozottan bekapcsolódott a hazai és nemzetközi közlekedésbe. Ennek révén a nyersanyagok és késztermékek szállítása éppen úgy megnövekedett, mint a vándor munkaerő rendszeres migrációja. Egy sajátos vándormozgalomképpen - különösen a lillafüredi és tapolcai üdülőközpontok felfejlesztése után - megélénkült az idegenforgalmi turizmus is. A népességszám gyors felszaporodása, valamint a megnövekedett anyagcsere-körforgalom következtében a város egyre nagyobb környezetszennyezési gondokkal került szembe. Aszályos években egyre komolyabb problémát jelentett a karsztvízforrások foglalása, valamint a Sajó vizének felhasználása ellenére a település ivóvízzel és ipari vízzel való ellátása is. A megnövekedett levegőszennyezés, zajszint és a zsúfoltság ellenhatásaként az elmúlt egy-két évtizedben - a nemzetközi urbanizációs folyamatokban tapasztaltak szerint - felfokozódott a lakosság kitelepülése a szomszédos falvakba, például Mályiba, Nyékiádházára, Szirmára, Szirmabesenyőbe, az úgynevezett alvótelepülésekre. Ez a folyamat a további agglomerációs növekedés tendenciáját hordozza magában.