Miskolc története I. A kezdetektől 1526-ig (Miskolc, 1996)

A MISKOLCHOZ CSATOLT TELEPÜLÉSEK KÖZÉPKORI TÖRTÉNETE - DRASKÓCZY ISTVÁN

ra lakóhelynek alkalmas telkeket mértek ki. Közülük háromnak a nagysága megfelelt az itt szokásos jobbágytelkeknek, míg a negyediket nemesi udvarháznak szánták, tehát náluk nagyobb volt. Mindezt a falun kívül (Miskolc felé) jelölték ki a tulajdonos számára. A négy telekhez tekintélyes, 60 királyi hojd (megközelítőleg 5062,2 ár, azaz 88 katasztrális hold) nagyságú terület tartozott. Ebből 16 hold a telkek mögött feküdt, míg 44 a miskolci és a zsolcai országút közé esett. Miután a földterületet kimérték, a határokat gondosan megjárták. 1412-ben Csabát, ahol a templom emelkedett, elkülönítették a királyi birtoklású Csabától.

38 Hejőcsaba - megosztottságának megfelelően - több nemesi család lakhelyévé vált. Közülük emelkedett ki a miskolci polgárból nemessé lett Csabai Kovács István, aki kiépülő birtokállománya központjává tette lakhelyét, ahol jobbágytelkek, rét, malmok, szőlőskertek birtokosának tekinthette magát. Lakóháza kőből készült. Valószínűleg kismértékben allodiális gazdálkodást is folytatott. A kiterjedt birtokállományt már nem lehetett egyedül igazgatni. Ezzel magyarázhatjuk, hogy a XVI. század elején a földesúr már udvarbírót alkalmazott. Az a körülmény, hogy távoli vidékekre is kiterjedő uradalom központja került ebbe a helységbe, nagyban elősegíthette a falu fejlődését. Kovács István, a miskolci polgár katonai szolgálata révén hívta fel magára a figyelmet. Mátyás seregének rotamestere, illetve kapitánya lett (a XVI. század közepén már úgy emlékeztek a rangjára, hogy hadnagy volt). Karrierjét egyengették házasságai, amelyek révén a tágabb környék nevezetes családjaival került rokonságba. Ebből a szempontból fontos lehetett az a frigy, amely a Hunyadi familiáris Parlagi László leányához kötötte őt (tudjuk, hogy két Parlagi Diósgyőr várnagya lett, Parlagi György pedig az ajtónállómesterségig vitte). Nemességet szerzett. (12. ábra) Vagyonát a királyi adományok gyarapították, de vásárlás, zálogba vétel ugyancsak az eszköztárához tartozott. Pénzét földbirtokai jövedelméből szaporította, bortermelés hasznából fialtatta. Feltehetjük, hogy nem vetette meg a borkereskedelmet sem. Az ehhez szükséges bort nemcsak szőlői biztosították, hanem az a tized, amit 38 MOL. Dl. 83799. és 84057. sz. BORSA I. (szerk.) 1993-1994. III. köt. 2815. sz.; SZENDREI J. 1886-1911. III. köt. 51-53. p. BOGDÁN I. 1978. 183. p.