Miskolc története I. A kezdetektől 1526-ig (Miskolc, 1996)

MISKOLC BIRTOKTÖRTÉNETE A KÖZÉPKORBAN - DRASKÓCZY ISTVÁN

is, amelynek a határait 1358-ban járták meg. Erzsébet királyné már 1351-ben jogot kapott a fiától arra, hogy a három helységet az óbudai klarisszáknak ajándékozza. Erre sor is került, bár Lajos 1382-ben visszavette őket az óbudai apácáktól, máshol kárpótolva a klarisszákat. Diósgyőr az 1370-es években egy ideig ismét a királynéi birtokállományt növelte. 1370-ben Sajószentpétert, 1373-ban magát a várat is az ő tulajdonának mondták.

79 Az 1370-es évek második felében az uralkodó ismét visszavette az uradalmat. Várnagya, Csévi Sáfár Miklós 1379-ben már nemcsak a királyi várbirtoktömb sorsával foglalkozott, hanem a megyésispáni tisztséget is betöltötte. Lajosnak ez az intézkedése maradandónak bizonyult, ugyanis ettől kezdve a középkor végéig a két funkciót ugyanaz a személy látta el. A megoldás érthető, hisz ezen a módon az ispán megfelelő karhatalomhoz jutott a megyében.

80 A korábbi várnagyok közül a legnagyobb karriert Cudar Péter futotta be. Vagyonát, tisztségeit a királynak köszönhette, megbízható emberének számított.

81 Borsodi ispánsága idején Abaújt és Sárost (rövid ideig) igazgatta. Eközben az udvarmester (1366-1367) és a szlavón bán méltóságát (1368-1371) is betöltötte.

82 Lajos már uralkodása kezdetétől élénken érdeklődött Diósgyőr iránt. Ez a körülmény ad magyarázatot arra, hogy miért akarta megszerezni Miskolcot és az éleskői birtokkomplexum többi faluját. A Szécsiek végül is 1364-ben álltak rá a cserére. Ezzel a lépésével a megye négy vára (Diósgyőr, Dédeskő, Eleskő, Szendrő) a király (illetve a királyné) kezébe került. A lépést a tájnak a dinasztia politikájában betöltött szerepe magyarázza. A birtokcsere révén az uralkodó nemcsak várai számát szaporította, hanem egy a korábbinál nagyobb birtoktömbre is szert tett. 79 SUGÁR I. 1980. 315. p. NAGY I.-NAGY Gy. 1878-1920. VII. köt. 267. BÁRTFAI SZABÓ L. 1938. 313. p. BANDI Zs. 1985. 563-564. p. WENZEL G. 1872. 28, 32. sz. MOL. Dl. 6905, 89333, 105581. sz. ENGEL P. 1992. 271. p. 80 ENGEL P. 1992. 73-74. 208-209. p. Ez a megoldás megfelelt annak, amit mind Károly Róbert, mind pedig Lajos általában alkalmazott (ENGEL P. 1982. passim). 81 ENGEL P. 1992. 419. p. 82 ENGEL P. 1992. passim. MOL. Df. 265440. sz.