Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2. Második, átdolgozott kiadás (Miskolc, 2006)

Az iskolák

A két szárnyépületet átívelő udvari híd, 1994 szervesen illeszkedik az udvar ünnepi rendezvé­nyeinek, de a köznapi diákéletnek a hangulatába is. Az összekötő folyosó - a tervező szándéka szerint - valóban egy intézménnyé teszi a több elemből álló együttest. Az „A" épület második emelete elsődlegesen tantermi szint, s innen indul az ún. összekötő vá­rosrész VI. számú tömbje felé az átkötő hídszer­kezet, amely az épülettől független tartószerke­zettel rendelkezik. Különleges a gimnázium Szent István úti épületszámyának kialakítása, építészeti megfo­galmazása is. A korábbi intézmény épületei egy­részt különböző időben épített létesítmények, másrészt s ebből is következően kiegyensúlyozat­lan, egyenetlen utcaképet hoztak létre. Ezt úgy kellett viszonylag egységessé formálni, hogy ne sérüljön a legrégebbi épületelem, amely a 18. század elejétől üzemelő városi serfőzde volt a 19. század végéig. (Ez az épület jelenleg étteremként illeszkedik a „B" épület együttesébe.) A homlok­zat kialakításáról Pirity Attila építész-főtervező a következőket fogalmazta meg: „A nyugati szélső traktusokkal ráálltunk az utcai beépítési vonalra, utána pedig előkertes visszahúzott beépítési vo­nalat tartottunk. így a fásított élőkért a csoport- szobák szempontjából is kedvező. A visszahúzott beépítés következtében jobban érvényesülhet a volt serház épülete, és a déli oldali második főbe­járat is megtalálja természetes helyét. ... A mű­emléki értékű éttermi épület belső térben megje­lenő boltozatos oldalfala külön érdekes látvány, melyet még a belső világítási móddal tovább hangsúlyoztunk." A 20 tantermes gimnázium oktatási és kapcsolódó helységei mellett a rendelkezésre álló telken már nem lehetett elhelyezni a testnevelés és sportolás létesítményeit. így alakult ki a gim­náziumtól független, de azzal zárt kapcsolatban álló új sportlétesítmény tervezésének és meg­valósításának szükségessége. * * * A tornacsarnok különleges építészeti alko­tásként 1995-től illeszkedik az utcaképbe. Külön­leges azért is, mert megépítése sokéves vitát zárt le. Az 1980-as évek végén Miskolc város tanácsa 344

Next

/
Oldalképek
Tartalom