Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2. Második, átdolgozott kiadás (Miskolc, 2006)

Magyar nyelvű összegzés

Miskolc írásban és képekben (Összegzés) Két kép az asztalon: az egyik évszázada ké­szült, a másik ugyanazt a témát ábrázolja a jelen­ben. A két kép között generációk születtek és haltak meg. A két kép közötti idő, a történelem hitelesen leírható-e? Ez volt az alapkérdés, amely közel negyedszázada vetődött fel. Miskolc akkori déli kiadású lapja így indított egy cikksorozatot. Három éven keresztül heti rendszerességgel je­lentek meg azok az írások, amelyek a képeket értékelték, s közben a várostörténet egy-egy epi­zódjáról beszéltek. így sorra kerültek terek és szobrok, középületek és magánházak, kis üzletek és áruházak, utak és hidak, városi és távolsági közlekedés. A témák száma kimeríthetetlen. A lap olvasói privát fotókkal, történetekkel segítet­ték a megkedvelt sorozatot. így vetődött fel, hogy az első száz írást kötetbe kellene szerkesz­teni. 1994-ben jelent meg a Miskolc írásban és képekben című sorozat első kötete. 1995-ben újra meg kellett jelentetni, ami jól mutatta a téma iránti fogékonyságot. Az első kötetet évente követte az újabb. Min­den kiadvány a város napjára, május 11-re jelent meg. A sorozat a tizedik kötetnél, 2003-ban befe­jeződött. A város történetének több, mint félezer témájáról jelent meg írás. Az írásokat több, mint ezer fotó, korabeli dokumentum, térkép, képes­lap illusztrálta. A sorozat írásos terjedelme több, mint háromezer oldal. Várostörténet ez, akár monográfia is, de népszerű, olvasmányos stílus­ban. Hasznosságát mutatja, hogy felvetődött az első kötet újbóli megjelentetése, s a sorozat foly­tatása is. A mostani kötetek az első elvárásnak tesznek eleget. Változatlan kiadás érthető lett volna, de azt is kellett érzékeltetni, hogy azóta eltelt 12 év. Ennyi idő alatt a város szemünk, s az itt lakók szeme előtt változott meg. Ezt a válto­zást érzékelted, hogy az 1994-ben egy kötetben megjelent anyagból 2006-ra két kötetben össze­gezhető kép és írás lett. A két kötetes kiadvány borítójában is sejteti a tartalmat. Ugyanazok a templomok, utcarészle­tek, épületdíszek, épületbelsők jelennek meg, csak a képek között eltelt egy évszázad. Ez jel­lemző az írások tartalmára is, általában egy év­századnyi változásokat összegeznek. Az írásokat nyolc nagy témakörbe lehetett sorolni. Az első fejezet bemutatja a várost, amely az alföld és a hegyvidék találkozásánál települt, s különleges fejlődését, történéseit ez lényegesen befolyásolta. Településünk ember-elődei hetvenezer évvel ezelőtt már szállás- és munkahelyet találtak az Avason. A magasságát és kiterjedését tekintve dombnak mondható Avas itt nálunk „hegy" lett, s a város jelképe. Az Avas a város történelmének különlegességeit őrzi. Mivel a települést a feleke­zeti (vallási) békesség jellemezte, így természetes, hogy három (különböző évszázadokban) épült templomnak, ugyanennyi temetőnek, műemlé­keknek ad helyet. Mivel a megélhetés alapja év­századokon keresztül a szőlőművelés és borkul­túra volt, az Avas kb. 900 pincének, borháznak adott (és ad) helyet. Az Avas-tetőn a 20. század­ban három különleges építmény, kilátó épült. A 603

Next

/
Oldalképek
Tartalom