Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2. Második, átdolgozott kiadás (Miskolc, 2006)
Iparos-, kereskedő- és polgárházak
remhez a régmúltnak is van azonban köze. Amikor a múlt század végén a Borsodi Hírlapnak itt volt a kiadó hivatala, egyértelmű tájékoztatás kedvéért Wesselényi Géza lapkiadó úgy hirdette nyomdáját, mely szerint „Megtalálható vagyok a Pestváros szálloda mellett". A Rosemberg ház ötaxisú, kétemeletes lakóépület. 1991-ben (valószínűleg az eredeti állapotnak megfelelően ) a földszinti zónában elhelyezkedő étterem félköríves záródású, egyszerűen profilált keretelésű magas ablakait és a személy- forgalmat szolgáló bejárati kaput foglalta magába. A kapu a jobb szélső axisban helyezkedik el, tagolatlan falmezőbe vágva, keretelés nélkül. Fölötte lemezekből álló szemöldökpárkány, melyet félköríves, lunettaszerű motívum koronáz. Ennek mezője középen profilált, kerettel ellátott, kör alakú nyílással áttört. A középtengelyre szervezett homlokzat első emeletén egy hosszú, - több mint három axist átfogó - elnyújtott fekvő hasáb alakú erkély húzódik. Kialakítása igen szerény, könyöklőpárkánya a középső tengelyben kissé előreugrik, a második és negyedik axisnak megfelelően pedig a mellvédbe félkörívvel bemetszett negatív foltban négyzet profilú pálcákból komponált egyszerű erkélyrács helyezkedik el. Az első emeleti zóna ablakai lekerekített élű nyílásokként jelennek meg. A közbülső falszakaszokat pámaszerűen tompított élű vízszintes sávok tagolják, melyekre az ablakok vámvonalainak magasságában virágos, erősen átírt oma- mentikájú végigfutó szalagdísz kerül. A szalagdísz egyes motívumai ismétlődnek az íves záródások élein is. A plasztikus módon fogalmazott homlokzat egyik fő motívuma a középső tengelyben enyhén hullámzó tömegben megjelenő, az első emeleten zárt - három ablakot magába foglaló - a másodikon pedig erre ültetett nyitott erkély. A homlokzat plasztikus módon való kialakítására való törekvés mutatkozik meg a második emeleti zóna ablakmellvédjének szélességében végigfutó, az ablakok alatt kidomborodó hullámzó falsávjában. Ebbe a falsávba esik a már fönt jelzett nyitott erkély mellvédje is. A mellvédet két lemez közé sorakoztatott félhenger idomok díszítik. E zónában az ablakok záródása tudor íves, a két-két szélső axisban lévők keskenyebben, az erkélyre szolgáló kijárati nyílás laposabb ívvel záruló, terebélyesebb arányú. A nyílásokat záródásukban és oldalaik felső kétharmad részében keleties, folyamatos - fonatos ornamentika díszíti. Az oldalsó ablakpárokat vállmagasságban palmettára emlékeztető szecessziós vako- latsávok kötik össze. Az összekötő sávok alatt a falszakaszokat háromszögekből induló keskeny homyolás tagolja. A koronázópárkány a közép- tengely vonalában ívesen tört vonalú oromzattá magasodik. A koronázópárkány alatt keskeny, fűzérszerű vakolatdísz húzódik. Az erkélynyílás két oldalán és annak tengelyében fonatos vakolatdíszítmények láthatók. A kapubejáratot felülvilágító ablakkal látták el egykor. A szárnyak nyílásaiban későszecessziós vasrács betétek vannak, amelyek leveles, hajlított, szögletes indákból komponáltak. A kapualj teknő formájú, szögletes fedéssel, a vállvonal alatt és fölött geometrikus díszítőmotívumokkal tagolt. Az épület tömegelrendezésében sokban emlékeztet az átalakítás előtti, Széchenyi u. 6. számú házra. Felújítása után sok olyan apró szépség tárulna elénk, amelyet eltakar, vagy elszűrkített az eltelt nyolc évtized. Az étteremként is közismert épületet 1996- ban átalakították. Földszinti helyiségeiben most a „100 ország üzletház" működött. A kétemeletes ház 24,15%-ban önkormányzati, 75,85%-ban magántulajdonban van. A MIK Rt. által kezelt társasház, amely a Belvárosi Plaza Projekt részeként homlokzati megújulásra vár. 550