Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2. Második, átdolgozott kiadás (Miskolc, 2006)
Iparos-, kereskedő- és polgárházak
egykori utcai fronton hentesüzletnek helyet adó objektum az 1920-as években épült fel. A lakóház földszintes volt. Az 1920-as években Ungár Samu tulajdonlása idején, került sor emeltráépítésre. Ekkor nyerte el mai formáját az utcai homlokzat. Ugyanekkor épült fel a telek Szinvára néző traktusában a kor hangulatát idéző, szecesszióba hajló építmény is. Az emeletráépítés és az utcai főhomlokzat kialakítása a korszak divatos építészének, Árva Pálnak az alkotása. (Árva Pál 1908- 1916 között dolgozott a Miskolci Városi Mérnöki Hivatalban.) Az épület, melynek tulajdonosa egészen 1944-ig Ungár Samu volt, több hivatalnak, műhelynek és üzletnek is helyet adott. A 20. század első évtizedeiben itt volt a Magyar Fogorvosok Egyesületének észak-magyarországi fiókja, dr. A 6/b. épület emeletráépítés előtt, 1985 Halász Henrik és dr. Szántó Bertalan orvosi rendelője. Az épületben működött a Stem és We- zenhoffer vízvezetékes, kút- és csatomafelszere- lési vállalata. Az 1930-1940-es évekből a bérlők közül említésre méltó Reich Margit kalapos üzlete, a Linoleum Áruház, amely a MIKEBORT- gyógyáru Rt. lerakata volt, továbbá Janovics Ferenc nyomdaüzeme és a Szociális Misszió hivatali helyiségei. Széchenyi u. 6/a. 1985-ben még egyemeletes volt a lakóház. Széchenyi utcai főhomlokzatán a földszint teljes szélességében jellegtelen portálok voltak. Az emelet osztásából következtethetünk a földszint egykori tagolására. Hataxisú, enyhén kiugró két- két axist magába foglaló oldalrizalittal. Az oldal- rizalitokon jón fejezetű pilaszterrel osztott ablakpárok voltak. Az ablakok alatt baluszteres mellvéd, keskeny falszakaszok által tagolt kiugró mezőkben. Az ablakok könyöklő párkányának magasságában egyszerűen profilált osztópárkány fut végig. Az emeleti ablakok szemöldökpárkányát tojásléces lemezes tagozatok alkotják. A pi- laszterek tetejében stukkóból formált koszorú motívumok helyezkednek el. A rizalitok élein sima stukkókváderezés, a homlokzat közepén két kötény nélküli ablak, sarkaiban volutás - konzolos alátámasztású kereteléssel. A konzolos, lemezes szemöldökök alatt törtsíkú tükörben egy-egy rozetta. A koronázó párkány hármas tagolású, függőlemezekből cseppmotívumokkal díszített. Széchenyi u. 6/b. # Négyaxisú, kétemeletes, késő szecessziós lakóház, középen két tengelyt magába foglaló riza- littal. A földszinten a jobbszélső tengelyben helyezkedik el a teherforgalmat is lebonyolító ka530