Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2. Második, átdolgozott kiadás (Miskolc, 2006)

Vendéglátás, „szíveslátás"

az időszak, amikor minden korábbi, magánkéz­ben lévő vendéglátó-egységet számokkal láttak el.) A Rácz cukrászda a 28. és 39. számot kapta az új besorolási rendszerben, s ezzel egyidőben tö­megigényt kielégítő „reggelizőhellyé" vált. Több­szöri belső átalakítás után 1960-ban döntöttek úgy, hogy a berendezésekre sem a vállalat, sem a város nem tart igényt, s ezért azt, mint muzeális értéket képviselő berendezést a fővárosba szállí­tották. (Ugyanaz történt, mint a Roráriusz cuk­rászda berendezései esetében.) 1963-ban a cuk­rászda-eszpresszó mögött lévő cukrászműhely megszűnt, s az átalakítást követően jelent meg az új felirat: „Dominó eszpresszó". A Dominó több, mint egy évtizeden keresz­tül üzemelt, s mint általában a cukrászdákat, ká­véházakat, ezt is fogalommá változtatta a látoga­tó közönség. Az eredeti berendezések visszahú­zásának igénye az 1970-es évek közepén-végén fogalmazódott meg. A korabeli bútorzat visszaál­lítására már nem volt lehetőség. így történt az, hogy az 1994-ben még látható volt berendezés nem több, mint néhány elem megtartásával ké­szült jó szakmunkára utaló imitáció. Az épület külső-belső felújítása után 1987-ben nyílt meg a napjainkban is közkedvelt, s újra fogalommá váló „Rácz kávéház". (1994-et, a kötet megjelené­sét követően számos főutcai épület cserélt „gaz­dát", vagy változott meg funkciója. Ezek közé tartozik a történelmi múltat idéző, egykori Trill- haas-cukrászda is. Jelenleg a Pannon GSM Mis­kolci képviselete működik benne.) A Rácz kávéház homlokzata a felújítás után, 1991 444

Next

/
Oldalképek
Tartalom