Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2. Második, átdolgozott kiadás (Miskolc, 2006)

Vendéglátás, „szíveslátás"

galmi helyiség építéséről. A megvalósítás időbeli elhúzódásának oka az lehetett, hogy az Adler- féle tervek mellett készült egy másik tervezet is, amely Görgey László és Siess Viktor nevéhez kö­tődik. (Mindketten vasúti vezetők, utóbbi állam­vasúti főmérnök volt.) Az épület alapterülete hasonló volt az Adler által elképzelthez, vagyis 22 méter hosszú, 13 méter széles (286 m2) de több helyiséget foglalt magába. Abban is megegyezett a korábbival, hogy külső homlokzata nyers, va­kolatlan tégla volt, s bejáratával a Csabai-kapura nézett. A fő gondot az épület elhelyezése jelentette. A régi kert tervszerű, sétányokkal át- meg átszőtt rendszerét, a jól kialakított, s megszokott séta- utakat nem akarták feláldozni. Ezért a Lövölde kert mellett egy közel 1400 D-öles terület megvá­sárlása mellett döntöttek. A belügyminiszter jó­váhagyását követően alig egy év alatt, 1902-1903 között épült fel az új vigadó. Mivel többe került a tervezettnél, első berendezése a régi épületből került át. Még be sem fejeződtek a munkálatok, az épületet a város meghirdette, de első alka­lommal nem akadt bérlő. A drága és díszesnek tartott épület a közvéleményt is megosztotta. Az Ellenzék című lap egy 1903. áprilisi számában olvashatjuk, hogy „a városi mérnöki hivatalnak kéne ide költözni, hiszen ők építették a tágas és könnyed nyári vigadó helyett a masszív, rossz beosztású, nehéz épületet, melynek a stylje a bu­dapesti opera és egy skandináv pályaudvar sze­rencsés keveréke. Méltányos lenne tehát, ha azok élnének benne, akik megcselekedték, a város pe­dig építsen újat." A másik városi lap, a Miskolczi Napló szin­tén azon kesergett, hogy a beruházás, az új városi építkezés mennyire elhibázott. A véleményt azon­ban inkább a nosztalgia szülte. Mindenki „visz- szasírta" a régi, favázas lövölde helyiséget, amely az idők folyamán könnyed, szellős, nyári tánche­lyiséggé vedlett át. S bár valami hasonlót szere­tett volna a szórakozó közönség, helyette egy ko­moly téglaépület került a Népkert közepébe. Az 1903. április 24-ei hivatalos átvétel után az első rendezvényt június 7-én tartották a Vigadóban. A „Népkerti Vigadó", mint fogalom Bokross Károly munkássága eredményeként került a köz­tudatba. Ő lett, s éveken keresztül ő volt az épü­let bérlője (mellette a Korona-szállót is bérelte). A vendéglő minden nap reggel öt órától volt nyit­va, hetente háromszor volt meleg konyha, s a bérlő szerződtette Radies Lajos cigányzenekarát is. Aztán jött a hanyatlás, majd az 1910-es évektől Böczögő József nevével fémjelezve egy újabb fel­lendülési időszak. A Nép kerttel és a Vigadóval korábban soha nem foglalkoztak annyit, mint 1914- ben, a háború kitöréséig. 1914 tavaszán mindenki az „új Népkert"-ről írt és beszélt. Ez annak volt köszönhető, hogy áttervezték korábbi úthálóza­tát, kialakították a középső nagy bejárót, amely­nek széles útja teljes hosszában átszelte a Nép­kertet. Ennek az átalakításnak része volt a Viga­dó előtti körönd kialakítása. Az épület déli tera­szával szemben olyan szabadteret alakítottak ki, ahová ezer tulipánt ültettek. Ezen a "placcon" szervezték meg a vasárnap déli katonai térzené­ket. A Népkert valamennyi sétánya ívlámpás ki­világítást kapott, "este is napfényben úszott a sé­tálók százai nagy örömére". Újdonságként kíván­ták bevezetni (jó, hogy nem tették), hogy "állan­dóan gőzhengerrel fogják az utakat simítani és próbát tesznek cement hintéssel a por lekötésére". A Népkert megújult, s ez felvetette a Vigadó épületének sportteleppé alakítását. Az érvek a városi képviselők számára is megalapozottak vol­tak. A Vigadót ennek megfelelően a Miskolci Sport Egyesület csarnokává, a közeli korcsolya és te­niszpályák kiszolgáló épületévé kívánták átalakí-

Next

/
Oldalképek
Tartalom