Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2. Második, átdolgozott kiadás (Miskolc, 2006)
Vendéglátás, „szíveslátás"
A legendás „Szemere-étterem" (Szemere Bertalan u. 1.) Az Arany János u. és a Szemere Bertalan u. sarka csaknem olyan fontos közlekedési csomópont volt, mint a Széchenyi I. - Szemere B. u. sarka. Utóbbi jeles, ma már csak az idősebb generáció tudatában élő emléke a villanyrendőr, ami természetesen nem volt azonos a mai közlekedési jelzőlámpával. Ez a jelentősége a bemutatott fotónak, másrészt a kép bal felső sarkában látható üres telek, amely az egykori jóhírű Szemere- étterem emlékét (is) idézi. A fotó mindössze fél évszázada készült, de értéke, történelmi üzenete felbecsülhetetlen. Minden irányban kétoldalú volt a gépjárművek közlekedése (emlékeim szerint a lovas-kocsik sem voltak még ekkor kitiltva a főútvonalról). A kerékpár, motorkerékpár, tricikli, ritkán személygépkocsi, sokkal gyakrabban teherautók és a villamos jelentette a közlekedést. A beton ta- lapzatú fedett fülkében a mindenkori rendőr kézzel kapcsolta a közlekedési lámpát, (amely ekkor még nem volt mind a négy sarkon). A Széchenyi u. páros oldalán még áll az egyemeletes un. Győri Ödön-féle ház, amely barokk alapokon nyugvó, földszinti traktusában barokk szerkezeti elemeket őrző, homlokzati megjelenésében neoromantikus kiképzésű épületegyüttes volt. A mellette álló totó-lottó üzlet a vendéglátó- ipar államosításáig a Csaba-vendéglőnek adott helyet. A széles járdával ellátott, bazaltkockával burkolt Szinva-híd után az Arany J. u. páratlan oldalán magára hagyottan áll a 20. század első felét idéző fémből-üvegből készült „kétnemű" illemhely. Az út jobboldali sarokrésze hiányzik, a visszaemlékezések szerint a háborúban kapott találatot a sarok néhány építménye, amelynek felújítására remény sem volt. A kép betekintést enged az Arany János utcából nyíló névtelen közök felé. Ebben a gettónak helyet adó térségben a Kölcsey F. és a Munkácsy M. utca folytatásában megjelenő Rákosi J. utcának volt neve. Az itt felállított zsidó gettónak már nincs nyoma, de annak a szegélyét jelentő Rákosi Jenő utca már ösz- szeköti ezt a szegénynegyedet a mégszegényebb, s Gordonnak nevezett városrésszel. A közvilágítást már „neon-csövek" biztosítják, s a legfontosabb közlekedési eszköz a villamos, amelynek egyetlen vágányán kétirányú forgalom folyt, kitérőkkel. A „placc" előtt, az Arany J.- Szemere B. sarkon volt a villamos egyik végálloSajtóreklám, 1930 426 Értesítés. Értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy a Szemere-étiermet átvettem és holnaptól személyesen vezeten\ Fő törekvésem, hogy n. b. vendégeim igényeit a legteljesebb mértékben kielégítsem. Igyekezni fogok, hogy ízletes ételekkel, a legjobb minőségű italokkal és a legelőzékeuyebb kiszolgálással kedves vendégeim rendelkezésére álljak. Szives pártfogást kér: FranM Dezső