Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2. Második, átdolgozott kiadás (Miskolc, 2006)

Az iskolák

Ősi gimnázium a Hősök terén (Hősök tere 7.) Az ősi miskolci gimnáziumok egyike a mai Földes Ferenc Gimnázium. Nagyon gazdag és na­gyon szépen feldolgozott az iskola történetére vonatkozó anyag. 1985-ben a 425 év előtt tiszteleg­ve az iskola emlékkönyvet is megjelentetett. Itt olvasható, hogy 1886-ig minorita rendi gimnázium volt. Ekkor megszűnt az iskola szerzetesi jellege, élére világi igazgató került. A régi „Kir. Kath. Gymnasium" helyén 1910-től áll a jelenlegi épü­let, amely meghatározó eleme a tér arculatának. Az iskola korai történetéről tudjuk, hogy 1730-ban P. Kelemen Didák (1683-1744) miskolci szerzetes tevékenységének eredményeként a rendház és a templom mellett megnyílt az iskola is. A minorita ferencrendi szerzetes a miskolci házfőnökök sorában, a második helyen „1730. P. M. Didacus Kelemen" beírással 1742-ig szerepel. Tizenkét évet töltött az azt megelőzően 1729-ben alakult szerzetesi közösség élén, s energikus, szerteágazó munkájának volt egyik terméke az iskola. Ez a paticsfalú, nádtetős épület a mai Föl­des Ferenc Gimnázium helyén állt. 1742-ben, 1753-ban, majd 1773-ban újabb építkezésekre ke­rült sor. A képünkön is látható épületet 1777-ben Az egykori katolikus gimnázium, 19. sz. vége 307

Next

/
Oldalképek
Tartalom