Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 1. Második, átdolgozott kiadás (Miskolc, 2006)
Nagy múltú középületeink
Postupulotu Cl HŐSÖk tevén (Kazinczy Ferenc u. 16. sz.) Miskolc első postaállomása 1790-ben nyílt meg a mai Batthyány-Kazinczy utcák sarkán. Az épületen tábla idézi emlékét. A 19. század végén a színházzal szemben, a Miskolczi Takarékpénztár épületében, majd a századfordulón a Deák (mai Déryné) utcában működött postaállomás. 1906-ban a Tiszai pályaudvaron avattak új postaépületet, de rövidesen ez is szűknek bizonyult. Az 1930-as évektől egy reprezentatív postapalota reményében cikkeztek az újságok, s ez is részese volt az eredménynek: 1937. október 14-én felavatták Miskolc "főpostáját". A Kazinczy-Debreczeny-Horváth Lajos utcák által határolt tömb földszintes lakóházainak helyére Wälder Gyula álmodta meg az új postapalotát. (neve a Zenepalota tervezőjeként is ismerős Miskolcon.) A minisztérium komoly támogatásával 1936-ban kezdték el a munkát. Reisch Adolf és Wälder Gyula terveinek megvalósítója Árva Pál építkezési vállalkozása lett. A Kazinczy u. vonalán 60 méter hosszú, a Horváth L. u. vonalán 20 méter széles kétemeletes épületet az év végére elkészítették, csak a vakolás és a szakipari munkák maradtak 1937-re. Az épület alapvetően átalakította a tömb képét, hiszen nem nyúlt le a Pece medrére, a patak mindkét oldalán utcát hagytak. A Debreczeny utca és annak folytatása, a Nyár utca egyenes kijáratot biztosított a Búza térre és a Vásárcsarnokhoz. A munkanélküliséggel terhelt, s a gázháborútól való félelemmel telített években a kivitelezéskor a látványra és a maximális biztonságra törekedtek. így pl. a tetőszerkezetben sehol nincs fa elem, 24 cm vastag betontető fedi - az akkor vélt A postaépület homlokzati tervrajzának részlete, 1936 69