Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 1. Második, átdolgozott kiadás (Miskolc, 2006)

Nagy múltú középületeink

Az Ügyvédi Kamara egykori épülete (Szemere Bertalan u. 2. sz.) Miskolcon 1869-ben alakult meg az ügyvédek szakmai és érdekvédelmi szervezete, a Miskolczi Ügyvéd Egylet, majd 1875. február 4-én ebből szerveződött meg a Miskolci Ügyvédi Kamara. Székházuk még 1895-ben is az akkori Széchenyi u. 11. szám alatt volt. (Helyén 1994-ben Ezermes­ter bolt állt.) A Kamara a századfordulón költö­zött át a Szemere-Kandia utcák sarkán azt meg­előzően, 1899-ben átadott impozáns, nagyvárosi hangulatot idéző épületbe. Közel három évtize­den keresztül működött itt Kamara. A sarokház betöltötte századik évét, amikor sor került átalakí­tására, felújítására. Azóta itt működik Az Észak- magyarországi Vízügyi Igazgatóság Műszaki Ter­vezési és Vállalkozási Osztálya, valamint az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi Főfel­ügyelőség. 1924 októberében nagyszabású ünnepségso­rozattal emlékezett a Miskolci Kamara fennállása félévszázados fordulójára. A megalakuláskor 94 Borsod megyei és 86 Gömör megyei ügyvéd Ré- pászky Alajost választotta elnökévé, Bizony Ákost pedig kamarai titkárává. Bizony Ákos ké­sőbb az elnöki székbe került, s ezt a tisztséget hét cikluson, pontosan 1902-1922 között, húsz éven át töltötte be. A jeles ügyvéd városunk ország- gyűlési képviselője is volt, s nagyívű munkássá­gát 1922-ben váratlanul bekövetkezett halála sza­kította félbe. Emlékére a miskolci jogászok „Bi­zony Ákos serleg"-et alapítottak, amelyet 1924- ben avattak fel. A korabeli sajtóhírek és véleke­dések szerint Miskolc díszpolgára volt. 1846-ban Budapesten született, Késmárkon, Miskolcon és Eperjesen tanult. Politikai karrierje kapcsolódott gróf Apponyi Alberthez (1846-1933; vallás- és közoktatási miniszter), az ő Nemzeti Pártjának volt vezéregyénisége. Miskolcon a függetlenségi és negyvennyolcas párt nagyhatású képviselője volt Soltész Nagy Kálmán polgármesterrel együtt. Deák Ferenc példája őt "Miskolc bölcse"- ként tisztelték. Egykori Werbőczy utcai kúriája helyén ma a Városi és Megyei Főügyészség (Dó­zsa György u. 5-7.) épülettömbje áll. Halála, il­letve temetése után röviddel utcanévadásra is méltónak találták. Ez a mostani Madarász Viktor utca. (Hiteles dokumentumok szerint azonban nem volt díszpolgár.) A Szemere-sarok a székházzal, 1916 66

Next

/
Oldalképek
Tartalom