Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 1. Második, átdolgozott kiadás (Miskolc, 2006)

Nagy múltú középületeink

Részvény jegy a színház újjáépítésére, 1847 is, akit a város a következő évben, félévszázados írói jubileumán Miskolc díszpolgárává válaszíotí. „A színészet történetében a sebes fejlődés te­kintetéből példátlan tünemény" volt Miskolc szülötte, Szerdahelyi Kálmán. 1829-ben látta meg a napvilágot, s Dérynével egy évben, 1872-ben halt meg Nagybányán. Pesten temették el. De említhetnénk Egressy Gábort, aki borsodi szüle­tésű volt, s Miskolcon csatlakozott a színi-tár­sulathoz, vagy Telepy Györgyöt, akinek az idén ünnepelhetjük születése 200. évfordulóját. Telepy színész, festő, díszletes, s feltaláló is volt egyben. A festészetet Barabás Miklóstól tanulta, s - egye­bek között - ő készítette el az 1843-ban leégett színház helyett épült új színház gépészeti és vi­lágító berendezéseit, a színpadot, s a megnyitó előadás díszfüggönyét, amelyen megjelent a Bükk hegység, a Szinva-patak, s természetesen a diósgyőri várrom. 1857. szeptember 3-án jelenlegi helyén meg­nyílt Miskolc második kőszínháza. A dinasztia alapító Latabár Endre (1811-1873) és színtársulata 53

Next

/
Oldalképek
Tartalom