Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 1. Második, átdolgozott kiadás (Miskolc, 2006)
Terek, szobrok, emberek
az új közigazgatási rendszerben első polgármesterét, Lossonczy-Farkas Károlyt, Sontag Gusztávot, Vásárhelyi Pált, Szemere Bertalant, a korábban említett Hviezdoslav-Országh Pált, a Hun- falvy-testvéreket, a polihisztor Herman Ottó, Pákh Albert író-szerkesztőt, Egressy Gábort s számos miskolci jelességet, akik nevét elsősorban a város kereskedelem-, társadalom- és politika-története őrzött meg (Radvány István, Koós Soma stb.). Hunfalvy Pál az evangélikus algimnáziumban kezdte tanulmányait, majd a következő évben a reformátusok miskolci líceumában (a Papszer utcai mai múzeumépületben) folytatta. 1829- ben innen tért vissza Késmárkra, ahová 1832-ben öccsei is beiratkozott. A késmárki tanárok ajánlatára vállalata fel a nevelősködést Podmaninczky Károly két fia, Frigyes (1824-1907) és Ármin (1825-1886) mellé. „1834^1838 között a két Pod- maniczky fivér, Frigyes és Ármin Miskolcon, az evangélikus líceumban végezte tanulmányait. A nevelő kérésére a Podmaninczky-család hozzájárult, hogy öccse, János is velük éljen Miskolcon és járja a gimnáziumot." A Miskolcon töltött évekről tartalmasán emlékezik meg fél évszázaddal később Podmani- czky Frigyes. „Hetekig, sőt hónapokig tartott - írja -, míg a Miskolczon való tartózkodást meg bírtuk szokni. Nagyon megnehezítette az első időben az idegenszerű környezet s körülmények megszokását az, hogy viseletűnk, társalgásunk s érintkezésünk modora messze elütő volt mindattól, amit mint elfogadhatót, illőt s gyakorlatilag bevett szokást az Avashegy alján ismertek vagy helyesnek tartottak. Első, ami a rögtön bekövetkezett őszi esőknek, s iszonyú sárnak áldozatul esett, ruházatunk volt. Hogy is lettünk volna képesek Miskolcz nagyrészben még burkolatlan ut- czáin megmaradhatni eddig megszokott igen csinos, de egészen más viszonyokhoz mért öltözékünkben, mely finom fehér harisnyából, kivágott czipőből, sötétzöld nadrág, zsinórnélküli dolmány, s mellényből és angolos sapkából állott. Hisz úgy megbámultak a fiúk (ti. a két Hunfalvy) mikor egyszer csak kötük termett e két jövevény, mintha komédiásokkal állították volna őket szembe... Kénytelenek valánk csizmát húzni, még pedig magas sarkú női csizmát, mert ez vala az egyedüli a melyet használhatánk s ily szokatlan módon felkészülve vonultunk be Dunaj tanár úr leczkéire." (Dunay Imre (1768-1839) a gimnáziumnak harminckilenc éven keresztül volt tanára. 1825-ben „clarissimus" címmel tisztelték meg, s ennek használatára a kollégákat éppúgy kötelezték, mint az ifjúságot. Az iskola és a szállás között nem nagy távolságot kellett megtenni a fiataloknak, mint ahogy ez a naplóból kiderült: „Lakást és ellátást Vadnay Gábor elsőrendű ügyvéd házánál s családjánál fogadúmk; (Ez a mai Városház tér 5. sz. alatti épület) két jó földszinti szobánk volt a kaputól jobbra és balra, a még inasunk, egy Leopold nevű német, egy igen szűk s alacsony, a pincegádor alatt létező kuczogóval volt kénytelen beérni." Podmaninczky leírja, hogy (Eger)Lövőn lakott Borsod megye ezidőtájt egyik „hatalmas magyar özvegye", bizonyos Sósné őnagysága. Az ő „jurium directora" volt Vadnay Gábor, aki e minőségében gyakorta kijárt Lövőre, s ott hosszasan elidőzött. Ilyenkor Vadnaynét Hunfalvy Pál „vigasztalta", aztán eljártak szórakozni, míg gyermekük meg a Podmaniczky fiúk maradtak, s át kellett élniük a „szomorú vacsorákat", „Ilyenkor - írja a történések áldozata - a Boris szakácsnő egypár kolompárnál és miskolczi czipónál egyebet nekünk vacsorára a világért sem adott; sovány eledel s még nem is magyar, hanem inkább tót guszúis". - vallja a másféle étekhez és társasághoz szokott ifjú. A szombat felüdülést je222
