Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 1. Második, átdolgozott kiadás (Miskolc, 2006)

Terek, szobrok, emberek

János Gimnázium" XXII. számú évkönyve, már búcsú volt a várostól. A búcsú különlegességét az adta, hogy a gyakorlat szerint a hallgatók men­nek, az iskola és a tanárok maradnak. Most a hall­gatók maradtak, mindenki más költözött Kassára. Öt év után, 1945 januárjában megszűnt az is­kola Kassán, s februárban visszakerült Miskolcra, most már a Vasgyár területére, hogy megszakadt működését itt folytassa. Amikor az iskola év­könyve 1949-ben megjelent, már olvashatjuk ben­ne, hogy „január hó 20-án dr. Ortutay Gyula mi­niszter úr a Vasgyárban történt látogatása alkal­mával bejelentette, az ötéves terv keretében fel­Hunfalvy Pál mellszobra a Népkertben, 1998 építik az új gimnáziumot és már az új tanévben néhány osztályt ott lehet elhelyezni. [...] Miskolc városa, a Vasgyár vezetősége és a tanügyi ható­ságok közbejöttével a szakértők meghallgatásá­val már kijelölték az új gimnázium telkét [...] Az alapkő letételére 1945. június 23-án került sor." Az iskola átadása 1950-ben megtörtént, s feledve a Hunfalvy nevet, Kilián György Gimnázium lett. Negyvenhét éven keresztül a Kilián elneve­zés éppúgy fogalommá vált, mint a Földes, ha a két név elhangzott, csak a város e két gimnáziu­mára gondolt mindenki. 1997 októberében ismét névváltozás történt, amennyiben a Kiliánból Diósgyőri Gimnázium lett. Hunfalvy János földrajztudós, mint iskola­névadó feledésbe merült. Miskolcon egyébként sem a két háború között, sem az utóbbi fél évszá­zadban nem jutott utcanév egyik Hunfalvynak sem. Amikor a város történetének legnagyobb számú utcanév-változtatására került sor 1990- 1991-ben, felvetődött mindkét név, de csupán egyikük, Hunfalvy Pál kapott utcát Diósgyőrben a gimnázium közelében, a főúttal párhuzamosan. Ekkor már sem szakmai, sem politikai akadály nem volt, csupán praktikussági okok működtek közre. Általános elv volt, hogy ne legyen két Ka­zinczy, vagy két Kossuth, esetleg két Szemere ut­ca, mint ahogy a Kun József utca sem kapta visz- sza régi nevét. (Legalább négy névadó családot őrzött meg a várostörténet, ezért kellett a sokkal korábbi Kishunyad elnevezést elfogadni. Termé­szetesen itt is voltak gondok, hiszen a Kishunyad nevének értelmét a Nagyhunyad adja, s ez volt a régi neve a Hunyadi utcának. A Hunyadi utca nevét megváltoztatni viszont mindenki felesle­gesnek s joggal támadhatónak minősítette.) így őrzi tehát 1991-től Hunfalvy Pál nevét utcanév Miskolcon. A rendszerváltozást, s az azzal egy- időben zajló utcanév-átalakításokat megelőzte a 219

Next

/
Oldalképek
Tartalom