Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 1. Második, átdolgozott kiadás (Miskolc, 2006)
Terek, szobrok, emberek
Az 1988-ban átadott virágára, 2001 kellett volna elkészülni. A XX. század második felében 12 különféle terv készült a tér hasznosítására. (Bodonyi Csaba 15 tervi kísérletről tud és szólt.) A tér „legújabb-kori" történetéhez tartozik a virágóra, amelyet 1988 nyarán adtak át, s a Szent István szobor, amely a magyar államiság ezredéves évfordulójára készült. A 2000. december 27- én felavatott szobor alkotója Jószay Zsolt, a környezet megtervezője pedig Rudolf Mihály. A főtér kialakítás mai elgondolása szerint a szobor innen átkerülne az Avas északi domboldalába. Bodonyi Csaba a főtér kialakítására 2005-ben országos tervpályázatot javasolt, s a következőket írta: „A főtér hagyományosan a városi polgárság büszkeségének helye... Lehetséges kialakítását a Szent István »térség« hordozza. Egy olyan új, 4-5 év alatt felépíthető, nagyvonalú főtér lehetőségét, amelynek történelmi és építészeti fókusza az avasi műemléki templom-együttese, illetve az avasi domboldal természeti régisége lehetne, csakúgy, mint a 100 éve épült Erzsébet térnek. A főtér ezen a helyen különleges integráló szerephez jutna, mert összekapcsolná a fejlődő belvárost és a Széchenyi utcát az ugyancsak fejlődő avasi domboldallal." Az építészetben a „tér" épületek által körülvett közterületet jelent. Városi teret csak építészeti térfalakkal lehet alkotni és lehatárolni. így a tervezett új főtér keleti és nyugati határának, tér145