Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 1. Második, átdolgozott kiadás (Miskolc, 2006)
Terek, szobrok, emberek
Miskolc régi és (tervezett) új főtere A mai Szent István (korábban Dísz) tér nem választható el a Városház tér szerkezetétől, ez így szerepelt a kulturális főváros pályázatban, s ugyanez olvasható ki a történelmi belváros építészeti arculatának alakítására készült első és második tervből is. Amennyire összekapcsolódik a két tér, ugyanúgy elválaszthatatlannak tűnik az ezeken álló két szobor sorsa is. A Városház térnek, mint a több évszázados múltat idéző Felső- Piacnak továbbra is hangsúlyos szerepet szánnak a tervezők, a Szent István téren pedig többféle elképzelés eredményeként, vagy összegezéseként valamennyi térelemével kialakulni látszik Miskolc új főtere. A Városháza és az avasi domboldal hangulati összekapcsolása nem új, a kettő közötti tér kialakítása közel egy évszázados múltra tekint vissza. Az 1910-es években írta a Miskolci Napló (az akkori MiNap!), hogy „a közeljövőben már biztosan remélhetjük, hogy az új utca a Városház tértől az Avas aljáig kiépül, ... s a 12 méter széles új utca a városi telkeken alakítandó parkba torkollva, az Avas lábáig fog terjeszkedni. Az új utca keskenyített mása lesz az Erzsébet térnek, azon különbséggel, hogy az Avas perspektívájának még regényesebb, szebb oldalát fogja megnyitni a Városháztér felől." Ez pontosan azt jelenti, hogy a mai Városház tér 14. sz. ház mellett (az első, színezett, ún. lila-ház volt Miskolcon, jelenleg az ING Biztosító Rt. miskolci igazgatóságának otthona), nyitottak volna egy új utcát az Avas aljára. A Szinvára új hidat terveztek, az Avas északi lejtőjén épült házakat pedig a város A tér egykori északi és nyugati „falai", 1960 kisajátította, hogy az egész domboldal parkosítható legyen. Az első, majd a második világháború is megakadályozta az utcanyitást, ill. a téralakítást. A háború után, az 1950-es évek elején készült fényképek jól mutatják, hogy a Városház tér 14. számú és a Hunyadi u. 1. számú házak között van egy keskeny köz, amely levezet a Szinvához, de a patakon itt nem lehetett átkelni. Két földszintes épület állt itt romos utcai homlokzattal, helyet 143