Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 1. Második, átdolgozott kiadás (Miskolc, 2006)
Nagy múltú középületeink
gítségül. A magyarázat azzal függhet össze, hogy a középkori ember a pokol kapuját a föld mélyében képzelte el, s úgy gondolta, hogy a bányászok a pokol szomszédságában dolgoznak. Erre utalnak a bányászhagyományokban megőrzött bányaszellemek, a segítők, a megmen- tők, és a rémek is. Melyikünk ne hallotta volta a gyermekkori fenyegetést a föld mélyében rejtőző bányarémről. A szakemberek azt vallják, hogy a bánya szelleme általában igazságos, segítő lény, s előre jelzi a veszélyt. A néprajzosok szerint különösen Borbála nap, karácsony és húsvét előtt gyakori megjelenésük. A hiedelem szerint a bányászok a szerencsétlenség bekövetkezése előtt a bánya szellemét látják, látják ahogy vonulnak, koporsót visznek. De számtalan monda szól arról is, hogy állatok formájában jelennek meg, s a bajra valamilyen módon figyelmeztetetik a bányászokat. Gyakran felszólítják őket a munka abbahagyására: „ne bántsátok a szenet, az a miénk!". Az engedelmeskedők megmenekülnek, a hitet- lenkedőkre ráomlik a bánya. Az alkalomhoz is illő, és régiónkba tartozik az „aranygombos" Telkibánya, amelynek a 14- 15. században művelték gazdag aranybányáját. Az aranybányászok és a vájárok szerszáma a nyeles ék és a kalapács volt, s ez maradt napjainkig a közismert bányászjelvény két eleme. A telkibányaiak is ezekkel a szerszámokkal vették fel a harcot az aranyat őrző titokzatos szellemmel, a vízzel. A legendárium három és félszáz bányász halálát őrizte meg. A történet évszázadokkal később Tompa Mihályt is megihlette, s a Veres-patak című versében így ír: „Hol telkibánya bércen lebeg bozótos erőd kétes árnya /sa fejsze egyhangúan dong, kopog, odvas bükkök tövébe vágva, / Hol vén fukar módjára a bérc sziklás ölébe rejti kincseit, / s megátalkodva állja, tűri a kutató bányász vasékeit, / All Kánya hegy... / A Veres-patak a gyilkoló sziklák alatt, / Kik háromszázan voltának, s a holtak véréből fakad." Persze nemcsak a bányászok élete volt rettegés, hanem évszázadokon át a bányászfeleségeké, a gyerekeké is. Nem mondható hát túlzásnak Jókai Mór leírása a Fekete gyémántokban. „Egy nőnek a helyzete borzasztó, akinek a férje bányász a kőszéntámában. Mindennap úgy venni tőle búcsút, mint aki megy a föld alá, s fohászkodni, hogy újra feltámadjon, tudni azt, hogy a föld mélye teli van ellenséges rémekkel, hogy egy egész halálég veszi körül, melynek csak egy szikra kell, hogy pokollá váljék." A történetek, események, emlékek, hiedelmek sokasága ugyanolyan végtelen gazdag és mérhetetlenül mély, mint amilyen a bányászsors. Ezért is él a mondás a szomszédos Perecesen, hogy a „bányászok naponként elviszik utolsó kenyerüket. Mert ha leszállnak, azt nem tudják, hogy visszajönnek-e vagy sem. Ezért kívánunk nekik jó szerencsét!" 1786-2004 A BORSODI MÉLYMÜVELÉSES BARNASZÉN BÁNYÁSZÁT EMLÉKÉRE FlHELYEZvrSjdi ÉVBEN A BORSÓUL BÁN WsZ HM.MWLVYÓKA Emléktábla a főbejárat bal oldalán, 2004 113
