Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 1. Második, átdolgozott kiadás (Miskolc, 2006)

Terek, szobrok, emberek

Képtárának megbecsült, s részben kiállított együt­tesét alkotja. (2000-től a gyűjtemény képanyaga a Miskolci Galéria kiállításán látható.) A fenti ismeretek egy részének tudója és szí­ves közlője dr. Végvári Lajos professzor, művé­szettörténész, akinek egykori apósa volt Henszel- man Aladár. A mindszenti evangélikus temető­ben található síremlékét is ő készíttette el, az al­kotó pedig Medgyessy Ferenc (1881-1958) szob­rászművész volt. Henszelman címben jelzett kapcsolata a bie­dermeierrel pedig az, hogy ilyen címmel 1934. február 25-én jelent meg írása a Reggeli Hírlap­ban. Ebben a Rorárius cukrászdára emlékezik, el merengve a múlton, a város és egy igazán (volt) kávézó hangulatán. Nem véletlen, hogy 1971- ben, amikor a mai Pátria üzletház helyén álló há­rom épületet robbantással lebontották, újra meg­jelent ez az írás „Búcsúzik a Rorárius cukrászda" címmel, de megmaradt alatta a tartalmi cím: „Miskolci biedermeier". A történelmileg hiteles, terjedelmes írás és irodalmi alkotás egy gondola­tát idézzük: „A kis cukrászdában még minden úgy van, mint száz évvel ezelőtt. Még illatosak a biedermeier cseresznyefa szekrények, még állnak helyükön a karamell és süteményszagú kreden- cek és polcok. Csodálkozunk, hogy jár a régi in­gaóra, pedig az idő mintha megállt volna." 217 Orvosi igazolás, 1934 Dr. HENSZELM AN ALADÁR egyetemi magántanár az Erzsébel-közkórház belgyógyász főorvosa, bel- és ideggyógyász, röntgenorvos Miskolc, Dr. Rácz György (Templom) u. 7. Telefon : 9—20, 500. Rendel : d. u. 2-5. Miskolc, 193 _______________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom