Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 10. (Miskolc, 2003)
A tudomány művelői és a közélet kiemelkedő személyiségei Miskolcon, 1.
Kun Pál tanár, 1890 k. csében jelent meg első röpirata, amelyben a római katolikus egyház vegyes házasságot elutasító állásfoglalását bírálta. Lipcséből hazatérve egyháztársadalmi kérdésekben kifejtett nézeteivel, prédikációinak tartalmával fiatalon felhívta magára a figyelmet. Mindössze 30 éves, amikor Szathmári Király József miskolci szuperintendens halála után (1849) meghívták egy megüresedett lelkészi állásra. Az egyházkerület 1854-ben lelkészi aljegyzőnek választotta, majd 1860-tól (Zsarnay Lajos helyett, illetve után) a főjegyzői tisztet tölthette be. 1866ban püspökké választották. Kun Bertalan „szép"-író és „szak"-író is volt. Pályája kezdetén színműveket írt, költeményei nyomtatásban is megjelentek. Figyelmét később a tudományos rendszerezés, a feldolgozás és a közzététel felé fordította. Püspökként írói készségét alkalmakhoz kötött beszédeiben (lelkészavatás, temetési beszéd, elnöki hozzászólás vagy megnyitó) csillogtatta, s ezek többsége nyomtatásban is megjelent. Ilyen volt gróf Széchenyi István gyászünnepe, vagy Vay Miklós köszöntése. Munkássága elismeréseként 1910-ben Miskolc város díszpolgárává választották. Az adományozó határozat kimondta, hogy: „ezen cselekedetünkkel is bizonyságot kívánimk tenni arról, hogy a magyar református egyház patriarchal kort elért főpásztorát Miskolcz város polgárai felekezeti különbség nélkül büszkén vallják e város nagyrabecsült, közszeretettel övezett polgárának. Kun Bertalan püspököt több ezren kisérték utolsó útjára, s három püspök búcsúzott tőle a tetemvári deszkatemetőben. Fő munkái: Keresztény pap. Sárospatak, 1842. Halotti emlék Jakabfalvy András felett. Miskolcz, 1859., Egyházi beszéd gróf Széchenyi István felett Miskolcz, 1860. Az egyetemes papság egyházi beszédben. Pest, 1861., Emléklapok id. b. Vay Miklós félszázados egyházi hivataloskodásának Miskolczon végbement örömünnepélye alkalmából. Sárospatak, 1873. Halotti beszédek és imák mélt. id. Szathmáry Király Pál úr felett. Budapest, 1879. Irodalom: Kun Bertalan (a nyolcvan éves püspök köszöntése). Szabadság, 1897. január 23., Kun Bertalan (nekrológ). Ellenzék, 1910. szeptember 29., Kun Bertalan (a temetésről). Ellenzék, 1910. október 4., Dobrossy István: Kun Bertalan (1817-1910) Miskolc díszpolgára. Miskolc írásban és képekben, 3. Miskolc, 1996. 41-44. pp., Szend-