Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 10. (Miskolc, 2003)
A Püspök és Alsó-Papszer, a mai Rákóczi utca kereskedő és polgárháza, megújuló középülete
A Miskolci Galéria főutcái homlokzata, 2002 A Miskolci Galéria tervezésének és építésének második szakasza a műemlék épület Széchenyi utcai helyiségeinek kialakítása volt, amely 1998-ban fejeződött be. A földszinti traktusban korábban egy óra-ékszer bolt működött, amely ragaszkodott egykori helyéhez. A város egy idegenforgalmi szolgáltató iroda működését képzelte el itt, valamelyik helyiségben. így került a főbejárat mellé a „Turinform" iroda. Az épület keleti szárnyában a Westel Rt. alakított ki mobiltelefon szalont és Internet szolgáltatást biztosító termet. A Dőry-ház avagy a felújított, s Rákócziháznak nevezett épület földszinti helyiségei így mind „gazdára találtak". A felújítás során az egyik volt kereskedő üzletben sötétkék alapra festett aranycsillagos díszítés nyomait, töredékeit találták meg. Ebből kevés felületet az óra-ékszer boltban sikerült megtartani. A Westel telefonszalon mennyezet festése csak utal az egykor lehetett falfestésre. A portálok kőkerettel (kőszerű műkőkerettel) vannak ellátva, s ez visszaadja az eredeti földszinti homlokzat jó ritmusát. A lába-