Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 10. (Miskolc, 2003)

A Püspök és Alsó-Papszer, a mai Rákóczi utca kereskedő és polgárháza, megújuló középülete

széles körben elterjedt, kedvelt francia divat szerint készült ruha a miskolci görög kereskedők jóvoltából került használóikhoz. A ruha anyaga mintásán szó'tt selyem, mell alatt szabott, enyhén buggyos ujj, bokáig éró' szoknyahossz, a kis gallér és az ez alá varrott pelerinszerű nagyobb gallér a jellemző'. Gyaníthatóan ez a Dőry (II.) András volt a kúria építője, vagy építtetője, aki 1704-ben erről mint „újonnan felépített kőházról" és annak fundusáról tesz említést. Az apa és dédapa (Dőry Ferenc) amikor házával együtt jelenik meg a peres iratokban az ettől az épülettől keletre, a mai Sötét-kapu másik oldalán álló kúriára vonatkozik, amelyet Marjalaki Kiss Lajos a Rákóczi u. mai 1-3. számok alatt azonosított. Ez a Dőry András fogadhatta új házában 1704-ben és 1706ban a fejedelmet. A vagyont Dőry András özvegye veszíti el, amely része Miskolc megváltakozásáért folytatott harcának. Miskolc először 1702-ben váltott meg magát azért, mert mint kiváltságokkal bíró mezővárost, amely a diósgyőri várhoz és uradalomhoz tartozott, 1608-ban elzálogosították. A megváltás öszszege 25 évre 25.000 forint volt. A Rákóczi szabadságharc után újra felvetődött a város megváltása. 1712-1730 között folytak a tárgyalások, alkuk és egyeztetések Pozsonyban és Bécsben a város örökre szóló megváltakozásáról, s a számos delegáció többségében Dőry András nevével is találkozunk. Képviselte Miskolc érdekeit a pozsonyi és a szepesi kamaránál, de a bécsi egyeztetéseken is. 1731-ben megszületett az újabb 25 évre szóló megváltási szerződés, amelyért Miskolc III. Károly királynak 12 000 forintot, a magyar kincstárnak pedig 25 000 forintot fizetett. 1744-ben (bár a megváltott időből még csak 12 év telt el) Mária Terézia a zálogos időt a 25 év letelte után újabb 40 évre terjesztette ki. Ezért ismét 48 000 forintot fizetett ki a város úgy, hogy saját ingatlanai eladása mellett még kölcsön felvételére is kényszerült. Ezt követően született meg 1755-ben a következő ún. „Grassalkovich-szerződés", amelyet a város gróf Grassalkovich Antallal, a magyar kamara elnökével kötött. A szerződés megkötésekor és aláírásakor Dőry (II.) András már nem élt, de „városunk és megyénk közügyeiben enyészhetetlen érdemeket szerző" emléke még nem homályosult el. Özvegyének „tetemes mennyiségű szántóföldjei és rétjei maradtak, a «Tobolyfoldén», a «Felmezon» és a «Nemesek akasztófájánál» több szőlője, pincéje, a város alsó végén négy összefüggő telekből álló majorja, s ugyancsak a város alsó részén egy jól jövedelmező malma, a piacon bérbe adott boltokkal ellátott nagy kőháza és végül a maga lakta régi nemesi curia voltak ingatlanai/' A Grassalkovich-szerződés értelmében (amely megadóztatta a nemesi telkeket is, s azok után ún. quantumot kellett fizetni) a bárónőnek közel 10 000 forintnyi adósság terhelte ingatlanjait. A végrehajtás és birtokárverezés előtt egy magyar mágnás a nemesi kúria és a malom kivételével felvásárolta a teljes Dőry ingatlan vagyont. A város legendás, de kevésbé ismert történetei közé tartozik, hogy a szerződés aláírásakor derült ki, hogy a vásárló nem már, mint Grassalkovich Antal gróf. Később kiderítették, hogy a malom is a diósgyőri koronauradalomhoz tartozik, s báró Dőry Andrásnénak maradt az ősi kúria (hiszen az emeletes kőház is kereskedőboltjaival együtt átvándorolt a diósgyőri koronauradalom tulajdonába). A szerződéssel legalizált teljes vagyonvesztés eredménye lett 1758-ban bekövetkezett halála.