Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 10. (Miskolc, 2003)

A Kossuth utca görög kereskedő- és polgárházai, középületei

nyakában". Tulajdonosa egykor Patzauer Samu pékmester volt, s a Pece mederre néző telek­építmények műhelyként funkcionáltak. Az 1930­as években Eisner Oszkár, az 1940-es években Windt Herman és családja lakott itt. Amikor sor került a sarokház felújítására, majd a Pece beton­gyűrűbe zárására, e telek építményeit is lebon­tották. 1962-1963 között épült fel helyén a ma is látható bérház, amely jellegében, koncepciójában megfelel a '60-as évek szemléletének és techno­lógiájának. Analógiáját a színház melletti tömb jelenti, amely északi homlokzatával az Antall Jó­zsef térre néz. Míg a négyemeletes, 20 lakásos, földszintjén szolgáltató üzletekkel ellátott bérház - közvetlenül illeszkedve a szálloda északi tűz­falához -, a Kossuth u. 4. számot kapta, a hozzá illeszkedő, de a földszinten átjáróval ellátott, ke­let-nyugati elrendezésű és főhomlokzatú bérház a Patak u. 10-12. számozást viseli. A négyemeletes (Patak utcai) bérház északi homlokzata előtt a lefedett Pece-meder felett ut­cát nyitottak. Ma már csak egy 1993 körül készült fénykép őrzi az emlékét annak a földszintes ház­nak, amely keleti végében két ablakával nézett a színház telke irányában. Az épület jóval koráb­ban épült, minthogy alap- és homlokzati rajzát engedélyezhette volna az Építészeti, majd a Mér­nöki Hivatal. A XIX. századot megelőzően az in­gatlan és a ház tulajdonosait nem ismerjük. 1817­ben, amikor elkészült a Liber Funduális, vagyis Miskolc első telekkönyve, az tulajdonosként Jan­novics Kiriát tüntette fel. A családnév görög ke­reskedőre utal, s arra, hogy minden bizonnyal korábból tulajdonosa lehetett az ingatlannak. A Jannovics, Jenakisz, Jankovics családnevekkel a XVIII. század közepétől találkozunk, de a Kiria keresztnevet nem sikerült azonosítani. Ez azt je­lenti, hogy vagy nem volt házas, családos ember, A Pannónia délnyugati homlokzata, 1994 A Hotel Pannónia és a „Rori" cukrászda, 1994

Next

/
Oldalképek
Tartalom