Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 10. (Miskolc, 2003)

A tudomány művelői és a közélet kiemelkedő személyiségei Miskolcon, 1.

ÁRVA PÁL (Nyíregyháza, 1887. - Miskolc, 1935.) Munkásságának csupán kisebb része esik a XX. század első két évtizedére, igazán sokat és jelen­tőset a háború után alkotott Miskolcon. (Ő épí­tette a görög katolikus templomot Rakacán, Deb­recenben a Hangya szövetkezet iroda- és tárhá­zát, Mezőkövesden a zárdát, az iskolát és a lak­tanyát, Putnokon pedig a polgári iskolát.) Mis­kolcon két jelentősebb létesítményt tervezett és 15-öt épített. Árva Pál, bár Nyíregyházán született, elemi és középiskoláit Miskolcon végezte, a református főgimnáziumban érettségizett (1904). A buda­pesti József műegyetemen 1908-ban kapta meg építészmérnöki oklevelét. Még ebben az évben ­a kor szokásának megfelelően - Olaszországba ment tanulmányútra. Innen visszatért Miskolcra, s a városi építészeti hivatalhoz nevezték ki, A helyi sajtó tájékoztatása szerint 1910-ben lemon­dott miskolci hivatali státusáról és önálló terve­ző-kivitelező irodát nyitott Miskolcon. 1914-től másfél éves sorkatonai frontszolgálatot teljesített, s építési-tervezői felkészültségét a háborús fela­datok szolgálatába állította. 1910-től a városi tör­vényhatóságnak, s azon belül az építész szakbi­zottságnak tagja, illetve vezetője volt. Erőteljesen kötődött a helyi sajtóhoz, így alapítója volt az 1933-ban induló, s a Nemzeti Egység Pártját tá­mogató Felsőmagyarország című napilapnak. Később pedig ügyvezető igazgatója a Magyar Jö­vő című napilapot megjelentetendő részvénytár­saságnak. Az általa tervezett és megvalósított magánhá­zak számát pontosan nem ismerjük. Amikor meghalt, életművének elemzésekor az alábbi fon­tos középületeket sorolták fel, amelyeket ő épített. A kormányfőtanácsos főmérnök, 1927 A bányakapitányság épülete, a pénzügyi palota (Fazekas u. 2.) emeletráépítése, a fémipari szak­iskola, a Soltész Nagy Kálmán utca MÁV bérhá­zak, a Hodobay-telepi városi bérházak, a Korona szálló belső átalakítása a '30-as évek elején, az Uránia (későbbi Béke) filmszínház, a színház 1924-1926 közötti belső átépítése, a Balogh Ádám utcai járvány kórház, az evangélikus tanítóképző a Dayka Gábor utcában, a dohányraktár a Zsol-

Next

/
Oldalképek
Tartalom